why’d you close your eyes?

újra. és újra. újra itt, dolgom végeztével, üveges szemekkel, halálfáradtan

de.

megszeretem veled a vihart.

hallod? a vihart, amitől úgy félek.

de.

mitől féljek, mikor az ég dörög, a villámok átfénylenek a függönyön, a szemhéjunkon, az eső monoton fátylat kopog körénk és csendet, és békét, elringat, kezed a kezemben elaltat, és csak mi vagyunk

(durva)

ezért nem félek. altass el most is, kérlek

(nagyon fáradt vagyok)

(tizenegy hónapja)
this is the way I wanted to live,
but you know I was scared of the world

20170513_195341_Richtone(HDR)

anatómia, májusi eső, heves szívdobogás… csak a szokásos.
(mindig este lesz, és te minden este csodálkozol)

20170513_201156

(önmotiváció)

This constant, sick tiredness.

(Sometimes you have to look the rational side of things.)

Magunknak tett ígéretet nem szabad megszegni, szóval most megígérem, hogy összekapom magam és megcsinálom a dolgom. Lépésről lépésre.

azonosság

Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bűneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim. Igazában a bűn vagyunk, a gyöngeség, az, amit leplezünk. Az erény, ami kilátszik belőlünk, felülete csak a jéghegynek, ami a mélyben vagyunk.

large (111)

she’s my heart-shaped box

Megint itt tartok, nálad. Húzlak-vonlak magam után, vinni nem tudlak, de elhagyni sem, továbbszövöm torz emlékünk. Úgy keresem neked a szavakat, mintha bármit összefoltozhatnék velük, mintha kifejezhetnék azt, amit. Nem. Mi kimondhatatlanok vagyunk egymásnak. 

17626354_10155088834748290_445171838532824681_n

Láthatatlan tintával rajzolnám köréd a kimondatlant, a hazugságot és amit a szemedre vetnék, hogy vádló ujjam ismét rám mutasson. Rossz szokásom. Bár lehetnénk azok, akik nem lehetünk. Szomorú szemű lányok. Hajnali béke. Esernyő a fejed felett. Miért nem lehettem?

Mint egy elbaszott szerelmetlen vallomás, mindig is ilyen voltál.

viharom, tavaszom

és mindig és mindig ez a hajnali huzavona józan ész és vágyak között.
valamiért mindig az érzések nyernek.

szabadnak hagy, szabadnak maradok és egyáltalán nem is mennék el tőle csakazértisból. és ez a normális

minden mi belőlem maradt, vérző sebekkel bőröm alatt
szememben viharral, szívemben tavasszal várja ♥

tumblr_n6plclbIXa1sdcbnbo1_1280
valóságom vagy.