haboskávé

02. 03. Ez a nap más volt, mint a többi, egy hajszálnyival még kimerültebb voltam, mint szoktam lenni péntekenként. És ez a hajszál épp arra volt elég, hogy sírni akarjak mindenen, hogy fel kell öltözni, hogy ki kell menni a buszmegállóba, hogy a reggelek a gimis koromra emlékeztetnek. Sírtam is volna, ha nem jut eszembe a haboskávé, gondoltam mindent be kell vetni, ez majd megvigasztal. Aztán megkaptam a kávét, mosolyogtak is hozzá, finom is volt, meleg is volt, ettől aztán megint majdnem sírtam. Sírtam is volna, ha nem a mars téren állok, de aztán a koffein elnyomta a fáradtságom, a buszsofőr nem volt köcsög a számlakiadáskor, a régi új kedvenc zenéim meg nagyon jól szóltak. Így hát ma mégsem sírtam.

03. 03. Ez a nap is más, mint a többi, nem haldoklok a fáradtságtól kora reggel. A haboskávé szokássá válik, a sírhatnék is bekondicionálódott péntek reggelre és van valami megnyugtató ezekben a fura rituálékban. this curse we have we cannot hide, the hourglass defines you 🎶

until now

my whole life felt like a big act of paying for something I didn’t even know I committed

precious and fragile things

need special handling

solstitium II

Már megint itt, e jeles alkalomból, s milyen szép, most valóban több a fény ezen a leghosszabb nappalon. Kitart majd az egyre rövidebbeken is.

solstitium

Sötétség idején másra sem tudok gondolni, minthogy kérem vissza a szomorú énem.

A csak szomorút.

all the seasons at once

november

nem teljesen reprezentatív, de

don’t let go, don’t back down, hold the line
we’ll bring the reckoning

broken I crawl back to life

aequinoctium

Éjem elérte nappalaim, lelkem sötétsége felé tendál. 🌙

golden hours

---

Engem is meglep, hogy mostanság a jó vezérel ide, s az igény, hogy lenyomatot hagyjak a szépségről, amelyből manapság bőségesen részesülök. Most még nem tudom, mi ez az időszak, milyen illatok és fényviszonyok fémjelzik majd, de máris érzem, hogy különleges és hogy a mélységeimet érinti. És a magasságaimat, és még sokkal többet is, mert ilyenkor tovább érek a lábujjamnál és a fejem tetejénél.

the heart is an arrow – it demands aim to land true

Szeretem ezt az érzést, amikor a tegnap még örvénylik bennem, fel-felcsap a hulláma és csak rajta keresztül látom a világot. Mikor még éppen nem csillapodik a szavak visszhangja, mikor még szinte ott vagyok. Körülölel a sötét, belemosolygok. Megakad egy hang a torkomon.

---

Az a baj, hogy ha van felület, a határaim oldódni akarnak, a lelkem áradni, és olyankor – ilyenkor – minden rendben, de aztán kétszer olyan nehéz lesz a saját súlyom, életem pedig élhetetlennek tetszik majd. De én még maradnék, mert erre vagyok való.

the nights were mainly made for saying things that you can’t say tomorrow day

Rettenetesen mérgezőnek érzem magam, félek, ha valaki belém esik, előbb-utóbb megfullad. Elég, ha most én cipelem magam, mondanám, de ez nem igaz, nem teljesen elég. Bárcsak eltehetném mindazt, amivel megáldott az elmúlt néhány hét, olyan szerencsés vagyok. Bárcsak ne félnék, hogy nem tudom elviselni a jót, hogy nem fogom kibírni a rosszat, hogy megőrjít mindaz, ami a kettő között billeg.

swim with me into your blackest eyes