későnyári későeste

this song

vágyakoztat, legmélyebb mélységemben érint meg és két másodperc alatt eléri, hogy olyan emberek hiányozzanak, akikkel sosem voltam, akikkel még nem töltöttem elég időt, bár velük lehetnék. most nem a szavakért, az érintésekért, csak hogy ugyanazt érezzük egy kis időre, hogy ez az apró dallam egyszerre járja át ugyanazt a legbelső részünket, és akkor.

to the end of april

Csak pár szót az áprilisért, ami elképesztően sok történetnek adott otthont. Sokezer lépést magam mögött hagyva, veszteségek és nyíló virágok szegélyezték utam, s annyi mindent láttam, néha úgy éreztem, kevés hozzá a szívem, szemem. Felfordult és helyreállt a világom, és újra, és újra, gyenge, csendes, aztán erős voltam, és most itt vagyok, szép reményekkel. ✿

…és ez a dal most olyan, amitől érzem, hogy én én vagyok. ♥

eszmény

(főnév)

1. Ideál; elgondolt vagy létező mintakép, példakép, bizonyos tevékenység vezérlő célja, amelyet egy személy vagy csoport maga elé tűz, és amelynek elérésére törekszik.

2. A tökéletesség megtestesítője; egy adott dolog elképzelt képe, amelyben annak célja maradéktalanul megvalósul.

(különleges idők)