Uramisten nagyon fáj a torkom!
Nem tudom mivel kellene kezdenem.
Na jó már fél órája gondolkodok, hogy kezdjek mindehhez.
A tegnapi koncertre… Csak két szó. Aha, oké.
És egy szót sem többet.
…
ez így nem mehet tovább
Én ma este nem akartam sírni.
Nem tudom hogy romlik el minden olyan hirtelen.
*
Akkor most… mindent elölről kezdek. Új bejegyzés.
Nagyon fáj a torkom… Mert kiabálni kellett. Nyertünk…
De valójában reggel kezdődött. Nem is. Tegnap este.
“én egy jelentéktelen személye vagyok a világnak…”
Ki gondolta volna, hogy ezek a szavak egyszer eszembe jutnak… Sokáig azt hittem, hogy egy versben van ez, és azért járkál a fejemben… De még csak nem is költő írta. Tegnap este jutott eszembe, hogy Virág írta a koldusos fogalmazásban tavaly. Mikor az ember… egyedül ül egy üres szobában, elgondolkodik, hogy valójában nem hiányzik senkinek.
“Ha az egész világon senki sem törődik az emberrel, akkor az illető talán egyáltalán nem is létezik.”
Ha azt egyetlen pillanatra elfelejtjük, hogy ott van anya, aztán eszünkbe jut, hogy csak a telefonon tud hozzánk szólni, máris kész az, hogy egyedül vagyunk. És nem törődik velünk senki. Nem valószínű, hogy bárki is gondol rám. De én most esküszöm, hogy nem érdekelnek a fiúk, mint fiúk, hanem most emberekről beszélek. Hogy valakinek eszébe jutnék, hogy ó, remélem jól van. Ó, él még? Ó, hol van most? Csak mint ember. Semmi több. De… több száz ember között nincs senki, aki egy picikét megértene… Talán velem van a baj. Szinte biztos.
Nem érzem a törődést. Meg azt sem, hogy valaki szeretne. Nagyon sokat gondolkozok rajta. Ha ezt mondom… Nem azért mondom, hogy azt mondja valaki, hogy szeret. Nem várom, hogy valaki azt mondja, hogy szép vagyok, ha azt mondom, hogy nem vagyok szép. Nem is szeretem… Nem is szeretem az olyat, hogy csak azt mondja, hogy ó, dehogynem vagy szép! ha nem gondolja azt, mert én nem azért mondtam azt, hogy ő megcáfolja, hanem azért, mert eljutottam arra a pontra, hogy kimondom neki azt, amit gondolok.
Na jó. Ez egy depresszív szar.
Semmi értelme.
Ugorjunk.
“Színház ez az egész világ…”
Kezdve ott, hogy a lányok, így valószínűleg én is, kétszínűek és egy idő után iszonyat unalmasak és nevetségesek. Hát fogtam magam és elsétáltam A-val a boltba. És jó volt. Aztán pedig mindenki csak szerepet játszik. Valóban…
“Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna.”
Ezt csak úgy muszáj idetennem, ha már megtaláltam… És ha már a zöldszemű fiúnál tartok, akkor mindent leírok gyorsan. A neve… Jesszusom, a neve, amit nem is tudok… De persze a haverja nevét már tudom. (Ki mondta, hogy haverok?:DD) És olyan neve van neki, mint amire én gondoltam. Szóval akkor talán a fiúnak is olyan neve van… És ma jöttem haza a busszal, de ő nem volt ott. És így valóban rossz volt. Szóval a neve fent van még a padon, az arca meg még mindig a fejemben. És ma, mikor voltam egy kisebbfajta koncerten… Amiről írok, ha odaérek, volt egy szöveg, ami… olyan jót mosolyogtam rajta. :’)
“Just a stranger on the bus…”
Szóval nem tudom, mit mondhatnék róla így most… Jobb lenne, ha látnám, és nem találnék szavakat. Vagy nem is tudom… Mindenképp jobb, ha ittvan.
Össze is sírom magam. Mi az, hogy :ooooooo ópontófej. o.o” I-nek XD olyan pólója van, mint az osztálytársamnak, ami annyira tetszett, és ráadásul még egy zöld pulcsija is? :OOO Juuuujjj
Egy picikét felborítva a sorrendet, a tegnap este iszonyat jó volt. A 12.-esek műsora… Hű, hát a B-seké annyira jó volt, hogy esküszöm, ha nem lennének a D-sek rájuk szavaztam volna… Ezek a zombik… Meg ez a tánc, és az a film… Az E-seké tetszett, főleg a táncuk. :D Meg a filmjük is vicces volt… Dehát a D-seké. :D Tényleg a legjobbak. Film is, tánc is, emberek is, és hát Balla Gergő…
Szóval. Fenomenális egy este volt, szexi katonákkal, zombikkal és cowboyokkal. Mármint olyan ‘kimondhatatlanul szexi’ módon szexi. *KELL EGY BÖGRE* Azok a zombik… Ó istenem, tényleg nem láthattam őket elégszer. Meg az ő jelöltjük! :O Na az volt a nem semmi! Csak nem csináltak magukról plakátot. :C És a katonák… Csak három példányban van meg az a plakát. A cowboyok meg… Hát az is egy egészen… kimondhatatlan dolog. ANNNNNYIIIRAAAAAAA ÉDESEK!
Aztán… hát aztán.
“Far from a solution”
Nagyon messze voltam a megoldástól.
Mindent megpróbáltam, de nem sikerült.
Aztán felhívtam anyát… És akkor még esküszöm nem sírtam, de aztán… A semmiből megjelent A, és úgy a szemembe nézett, hogy annyira elkezdtem sírni, hogy nem tudtam elmondani, hogy mi a bajom. Szörnyű volt, mert direkt nem akartam ott sírni mindenki előtt, erre elsétált mellettem és minden tervet felborított. Aztán meg már semminek nem volt rendje, hideg volt, és egy hely nem volt, ahová mehettem volna.
reggel
Oké, semmi értelme nincs kiemelni a reggel szót, de el kell különíteni a fejezeteket. Szóval nem csörgött az ébresztőm, pedig bekapcsoltam este. Nem is értettem, csak aztán apa mondta itthon, hogy ő is elaludt, mert szombat van és nem csörög szombaton az óra. Mindegy, késni azért nem késtem, pakolásztam, elindultam… Felvonulások voltak. És jajj, már megint ezek az iszonyat szexi jelmezes fiúk… Jó volt nagyon egyébként. Tök hangulatos volt az egész, nagyon jó táncokat csináltak. Utána ilyen programok voltak… Szétnéztünk, sétálgattunk… Odamentünk az ebédlőhöz… Volt ilyen lövészet, de már mire sorra kerültem volna, el kezdett esni az eső és összepakoltak. ._. Aztán az osztálytársakkal az ebédlő előtt álltunk… És eszembe jutott, hogy a Shiverben volt…
“Tudtad, hogy minden elkapott levél egy boldog napot jelent?… Egy boldog nap minden lehullott levélért, amit elkapsz – monda halkan.”
Sam mondta. És elmondtam Rebekának és Berninek. És aztán egyre többen lettünk. És szemerkélő esőben, vagy csapadék♥ban ugráltunk a levelek után nevetgélve. Fújt a szél… A levelek pedig az utolsó másodpercben estek ki a kezünkből… És nem is mindenkinek sikerült egyáltalán elkapnia levelet, de annyira jót nevettünk együtt. Először hárman voltunk, majd jöttek néhányan, kinevettek, hogy nem tudták, hogy ilyen jó dolog levelek után ugrálni – aztán ők is nevettek, mikor a következő ember megkérdezte és csatalakozott hozzánk. Egyébként így utólag… én csak egyet kaptam el. Szerintem az az egy a mai napot jelképezi.
Ezután pedig bementünk az ebédlőbe, mert az a fiú, aki a c-sek műsorában énekelt tegnap este és ma a felvonuláson, volt már tehetségkutatóban, meg tényleg iszonyat jó hangja van, és volt egy kis koncertje. És ahhh. Oda is kellett bögre. Mert nagyon nagyon aranyos volt, a hangja isteni és még kedves is volt hozzá. Nem volt sok idő, mert technikai problémák adódtak, nem volt jó a mikrofon meg a hangfal, szóval kiállt elénk, és énekelt. És azóta sem megy ki a fejemből. Ő volt az, aki a buszos idegenről énekelt. Tényleg lányokat megszégyenítően szép és magas hangja van. Tényleg, nekem sikítva nincs olyan magas hangom. El kellett mennünk a vége előtt sajnos a tortáért… ráadásul úgy, hogy még vártunk egy csomót.
Aztán szavaztunk, majd még többet vártunk a semmiért, mire rájöttünk, hogy nem is kéne várnunk. Akkor elmentünk Rebekáékkal sütiért, amit már csak azért is vettem, hogy kapjak olyan mini fogpiszkálós kaktuszt :D ott is tök rendesek voltak a büfések… Mindenki olyan rendes. A nagyok is nagyon nagyon. Aztán meg gyűjtöttünk plakátokat. :$ Van egy csomó. Majd kitalálom, mit kezdek velük… kéne kitenni a falamra. De basszus :O azért csak ne már. :D Az már durva rajongás. Na semmi baj, kitaláljuk. Majd max. az asztalomhoz. Sőt, szinte biztos, hogy oda. Van plakát, ami három példányban van meg, meg szinte minden kedvencemből tudtam hozni. Aztán volt eredményhirdetés… Éés nyertünk. Tényleg nem csodálom, hogy elmegy lassan a hangom. Mondjuk akartam csinálni fényképeket, de nem volt jó a telóm, ki kellett kapcsolni, és nem bírtam vissza, mert elfelejtettem a pin-kódomat. :’) Mindegyis. Utána megvártuk fent a nagyokat a tortával, énekeltünk… Aztán Balla Gergő :D behozta a kulcsot, meg ott beszélgettünk, vagyis hát az ofők mondtak pár szót, meg ilyesmi… Meg a Gergő körbejött köztünk, és minden fiúval kezet fogott meg minden lánynak kezet csókolt úgy, hogy közben mindenkinek elmondta, hogy mennyire köszöni. Oké, oké tényleg annyira aranyos volt. :D lehet, hogy rosszul láttam, de mintha lett volna olyan pillanat, hogy azért ő is meghatódott. Olyan jók voltunk együtt. :’) Csak a D!
Jaj, azért voltak még jó pillanatok. :D Egy nagyon sokadik A betűs belefújt a hajamba… Vagyis basszus azóta sem tudom mit csinált de nagyon vicces volt:D vicces és… kék
:DDDD ostoba, ostoba lány
Nem tudom, hogy a viharba fogom megkülönböztetni néhány év múlva, hogy melyik A kicsoda, mert legalább 3, de lehet, hogy több A is van, de akkoris folytatom, mert hogy A… :D akivel akkoris bulizni fogok *ördögfej* Nagyon sokszor összefutottam ma vele. Vagyis nem mind összefutás volt, volt, hogy csak messziről láttam, de az akkor is csak ő volt. És most hálistennek nem nézett úgy rám. Nem tudom ki ő. De egyre jobban érdekel, hogy miért van egyedül.
Ó, egyedül. Az ördög elment mellettem sebezhető arccal, aztán rádöbbentett, hogy hiába néz sebezhető arccal, ha nem enged senkit közel magához, többek közt engem sem. Vagyis főleg engem nem.
“Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog.”
De attól még nem adom fel. És mi miatt? A tekintete és a mosolya miatt. De ez… Ó, hogy ez mennyire más. Nem azért, mert igéző, vagy nem azért, mert helyes. De most ezt esküszöm nem ironikus hangon kell elképzelni. Hanem ezért, mert az árulja el. Mindig egyedül van. Arról jutott eszembe. És engem ez nagyon zavar.
Itthon kipakoltam a plakátokat, aztán most elgondolkodtam, hogy miért is borult fel minden, hogy miért lett a nagy nevetésből sírás, de aztán… eszembe jutott. Lehet inkább el kéne felejteni.
“Vannak az életünkben olyan események, amelyekről – miközben javában zajlanak még – tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: ‘szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!’ Ne felejtsd el!… Ide vissza kell találnod, mindig!”
Nem tudtam, hogy erre is van idézet. De nagyon jól ismerem az ilyen pillanatokat. Minden ilyen pillanat megmaradt… De itt romlott el minden egyben. Ezután már könnyű volt lefelé a sírásig, meg a forró tea kortyolgatásig, ami úgy gőzölt, hogy nem tudtam, mi homályosít: a gőz vagy a könnyek.
Na jó, ez megint átcsapott önsajnáltatásba.
“Ha feltűnik valaki a múltadból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted.”
Hát egy kicsikét. Mindig ugyanott lyukadunk ki, szóval nem is fárasztom magam tovább azzal, hogy megpróbáljam elkerülni.
“Mindenki sérült, úgy látszik, csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket, aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk, és persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami még menthető.”
Ildiw's blog 