I was told to stay away

Olyan érzés, hogy vagyok, de mégsem. Semmi. Visszahangzik az üresség. Nem mindig persze… Néha nem vagyok üres. De nem feltétlen jobb. Mert olyankor viszont széttépnek az érzések.

Nem azért mondom azt, hogy széttépnek, mert jól hangzik vagy mert drámai. Azt hiszem azért, mert jól szemlélteti, hogy milyen intenzív ez az egész. 

Olyan… Szélsőséges. 

piano_darkness_by_Ssinful

Cloud Atlas Sextet

Nem múlik.

Megfogadtam, hogy soha többé nem teszem ki magunkat olyan vitáknak. Én nem kezdem el ezután, és ha ő mégis, megkérem, hogy egy szót se többet róla. Csak félek, hogy egy olyan pillanatban sok idő munkáját lerombolom, mert nem tudom tartani a szám. Megmondta, hogy maradjak távol, és nem tettem. Semmi pénzért nem tenném.

Valaki egy tetőablakot épített az ebédlőbe. Nem hiszem el, hogy egy év után tűnik fel! Biztos, hogy most építették oda.

Nem tudom mi történt, de elég labilis egy hét volt. Előszöris hétfőn este random, úgyértem teljes mértékben spontán nem bírtam megmozdítani a nyakam, és persze rögtön bepánikoltam. Nem tudom miért gondoltam rögtön a legrosszabb dolgokra, de természetesen óvodásként sírtam. Valamiért olyan gondolatok jártak át, minthogy mindig meg kell halni valakinek azért, hogy aki itt marad értékelje az életet. És hogy addig mindig úgy gondoltam a dolgokra, hogy mi van, ha elvesztek valakit, de akkor az jutott eszembe, hogy talán az én életemre sincs semmi garancia. Semmi konkrét, csak ijesztő volt.

Rá fogok szokni erre, azt hiszem. Éjjel leveleket írni különböző embereknek, leveleket, amiket soha nem fogok elküldeni. Nem volt különleges a tegnap éjjel. Ha tehetném, nem csak a tegnapit, hanem az azelőttit, és a csütörtökit is kitörölném. Féltem, és még mindig félek. Félek tőle, hogy kiszolgáltatott leszek. Olyan kiszolgáltatott, mint te vagy. Amilyenné tettelek.

De mit ér a jövő nyáron elkészülő kályha ígérete a mai fagyos, magányos éjszakán? 

dandelion

“Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj.”

DSC00768

Pár percet itt tölt,
hogy utóbb
időtlenül hiányozhasson.

DSC00776

DSC00747

“Pontosan az az ember hiányzik az életemből, akinek levelet szeretnék írni. ~ Letter für…

DSC00741

People wait all week for friday…

DSC00752

Zongora, férfi, video games. Sötét szoba. Az ajtó nyílik, belép rajta. “Itt” – visszhangzik a csenden keresztül. Nem szólalt meg. Körbenézek. “Itt”- hallom újra. Senki sem szólalt meg. Senki sincs itt, aki beszélhetne hozzám. Ismét szétnézek. “Itt vagyok!” Körbefordulok. A férfi zongorázik. A nem rég belépett idegen némán áll. Más nincs a szobában. “Itt” – hirtelen elönt a felismerés és megijedek. Idebent szól. A fejemben szól hozzám. Itt visszhangzik. Idebent…

SAM_9785

Esküszöm úgy éreztem, hogy nem változtam, de most mégis nagyon hiányzik az az énem, az a régi önmagam. Nem tudom. Nem értem. Nem alapjaimban változtam. Ugyanaz vagyok, aki a körmét és a felhőket fényképezi a fontosabb dolgok helyett és a kispárnáját ölelgetve alszik el. Ugyanazokhoz a dolgokhoz ragaszkodok, minden ugyanolyan és mégsem vagyok már ugyanaz. 

Nagyon tetszik a Felhőatlasz. Ahogy egyre jobban belemélyülök, egyre jobban megérint. Tetszik a kifejezésmódja, és az is, amit át akar adni, élvezetes az egész. Külön imádom, hogy folyton mosolygásra késztet az olyan apróságaival, minthogy álomittas, kávéfőző, zongorista, Adrian, újságírás, bélyeggyűjtemény, kisfiú vagy üstökös alakú anyajegy. 

Jelenleg kipihenem a múlt hetet, és bízom abban, hogy elég lesz a holnap és a holnapután felkészülni még a keddre, ami szintén egy csütörtökihez hasonló nap lesz sok sok dogával. Csütörtökön négy dolgozatot írtunk, és feleltem angolon, amitől valószínűleg jobban féltem, mint a négy másik dologtól. Soha semmi sulis dologtól nem féltem még ennyire. Nem emlékszem, volt-e alkalmam írni róla, de irracionálisan, és irracionális mértékben féltem az angol szóbeli feleléstől. Minden alkalommal sírhatnékom támadt, még akkor is, ha csak rágondoltam, vagy ha beszéltem róla. Mindig szó szerint rettegtem, hogy nekem kell felelnem. Nem tudom miért. De csak azt láttam magam előtt, hogy nem tudok megszólalni, és nagyon féltem. Mindennek ellenére jól sikerült, persze Tanárnőnek az volt az első kérdése, hogy miért félek ennyire. 

Bár lényegében ez nem is annyira fontos.

Tetszik ez az ősz. Imádom a naplementéket, a faleveleket és a tiszta levegőt. Gyönyörű a sétáló a csupa sárga levelekkel és a szökőkutakkal, alig várom a jövőhetet, hogy legyen időnk az ősz utolsó napsütéseiben a városban járkálni, padokon olvasni és semmittenni. 

SAM_1539

Seize the day or die regretting the time you lost…

SAM_1560

Utáltam nyáron azt a tehetetlenséget, azt a létezést minden élet nélkül, és most mégis hiányzik. Nem változott túl sok minden azóta. Ha ahhoz viszonyítjuk, én sem olyan sokat. És mégis, mintha egy másik világ lenne… Olyan más volt.

Újra előkerült álmomban. És nem hiányzik, úgy érzem már nem. Tegnap a buszon gondoltam rá sok idő után. Valami furát mondott, aztán eltűnt…

SAM_1561

Felhő. ♥ Imádom csak úgy nézni az eget, és azon gondolkodni, hogy vajon mekkora lehetett az az ecset, amivel ezeket a felhőket ráfestettek. Vajon létrára kellett állniuk? Vagy csak álmodtak egy nagyot, és egy karnyújtással elérték az égboltot? 

“Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.”

hőmérsékletváltozás

Szeptember 29.13°C

Állomás, sötétedés után. Újra vasárnap. 

Fiúkoli, 2. emelet. Alma, szendvics. Tanulni készültünk, de végülis a hideg kő helyett a füzeteinken ültünk. Mire nem jó egy töri füzet?! 

Ágyban, a kavargó gondolatokat lejegyezve. Most miért félek? Kezd mélyülni. Baj lesz belőle. Nem akarok kiszolgáltatott lenni. Eddig miért nem féltem? Baj lesz. Tutira baj lesz.

Szeptember 30.13°C

Levélhullás. ♥ Több száz elsárgult boldog nap hullik körülöttem. Annyira szép… “Egy naptár lepotyogott előttünk.”

Beteges dolog, de már hiányzott az éhségérzet. Meggyes csoki. You come to me with scars on your wrist, you tell me this will be the last night feeling like this…

I’ll be your reason why.

11°C

Bocsánatkérés. Mégis, mintha kicsúszna a kezeim közül.

Zöld folt a szemedben, pici pöttyöcske alatta. Éjszakaillat. 

Október 1.11°C

September ended – he woke me up. – Összegyűrt papírok, tucatnyi próbálkozás. Nem érdemlem meg a tökéleteset, de azt kaptam. 

Kabátba gyűrt sál. Végre ősz…

Mea maxima culpa. Mindig is meg akartalak menteni. Mindig. Bűnöm? Vágyam? Mindig.

Még mindig ez motoszkál bennem. Félek, hogy elveszek. Hogy kiszolgáltatott leszek, az érzéseim rabja. Bár akkor meglenne az egyensúly. Néha én is szeretném elveszteni a fejem. 

Szitáló eső, kamillatea és alma. Esernyő alatt. Kifejezetten szeretem a burkot köztem és a világ között…

12°C, Korzó tér.

Széttört a szívem. Egyik fele a táskámban, másik a kulcstartómon. Esős nap.

Piros lámpa fénye tükröződik a vizes zebrán, aztán zöldre vált. Köd, füst, utcai lámpák fénye. Kézenfogva sietünk. Miért sietünk? Olyan szép a város. 

A gombostű az új legjobb barátom. Irónia? Majdnem-kézfogás. “Tetszett a film?” Igen!!! Iszonyatosan észveszejtően hiperszuperjó volt, annyira tetszett, imádtam minden per… JA VÁRJ, az egy másik film volt. De amúgy te voltál benne a legjobb. Elégtétel lenne megszurkálni… 

Nem, mi nem nyomoztunk egy rendőrautó után, nem kerestünk egy gombostűt a csabagyöngye padlóján a telefon vakujával. Határozottan nem. 

Kókuszos csiga, epres csiga. Most mondjam azt, hogy egy szörnyű vadállat vagyok?

Október 2.10°C

Unokatesó, érdekfeszítő beszélgetések. Elfogult lenne? 

Ráadás… Megmentettük lacot. 

8°C, Korzó tér.

Kolifalak nélkül, kályhamelegben. Vezetékes telefon, franciaágy. Sírásig vitázunk. Dinnyét eszünk, mogyorós nápolyit dobálunk és elfog az érzés – meine. Mert ez egyértelműen az a nap, amikor “túl szép/aranyos vagyok”.

Nem 10. Nem 5, hanem 3, úgyértem HÁROM perc alatt fürödtem meg. 

7°C, Fiúkoli, 3. emelet.

Étcsokis, barackos, kekszes csoki. Mindhárom jelző ugyanarra a csokira értendő, minekutána isteni finom volt. Tanultunk.

Október 3.4°C

Korán reggel az univerzum szava szól hozzám – Logikus vagyok, és csatlakozni akarok. Álmomban már…

Függővé tett az állatos keksz.

9°C, Ebédlő.

“Folyton idiótán nevet, majd meglátod.” *háttérben idiótán nevet* Na de honnan tudja a nevem? This is madness. *szájrángatós arckifejezés* “Ezt akartad mondani!” Igen, ezt akartam. És én sosem pirulok el, ellentétben a pulcsimmal. Beszéltem énektanárnővel, mehetek zongorázni.

13°C, Korzó tér.

Csabagyöngye felé. Sietünk, de nem megyünk túl gyorsan. Felvettem plusz egy pulcsit, és végre nem fázok – érzem, élvezem. 

Nem találom Bernit. Beszéltem Zoli-barátunkkal. De miért hívom így? :D

Maradnék még, énekelnék, de vár a vacsora. Pedig kimondottan élveztem a rockzenés karaoket. Még mindig valószínűtlenül rossz a hangom, akkor is, ha nem én énekeltem a színpadon. 

Forró kéz a hideg szélben.

6°C, Fiúkoli, 3. emelet, Társalgó; 2. emelet.

5°C, Udvar, pad a pálya szélén. 

4°C, Végre ágyban.

Mindjárt éjfél. A párna csendes, a takaró hűs… Alszik a város. Én is alszok.

Október 4. – 1°C

Megismételném, 1, EGY °C. Egy. Nem kettő, nem három, nem tizenhárom, EGY nyomorék fok van, és mi kint tesizünk rövidnadrágban. Kicsúszik a gerely a kezemből.

Lassan emelkedik a hőmérséklet, a kakaós állatkák újra kísértésbe visznek. “Egyél, egyél!” Kiabálnak a zacskóból, aztán könyörtelen leszek. Kávét veszek, és brutálisan belefojtom őket – ilyen az élet, teknősök, orrszarvúk és tevék. Ha már meg kell halni, én is kávéba szeretnék fulladni. 

Most useless facts – You can’t kill yourself by holding your breath; An average pencil draws a 35 miles long line / writes 50.000 english words. Mert még a mobilnetem felét sem használtam el.

Az a fura érzés. Vedd már ki. Vedd már kii! VEDD MÁ… 

Nem veszi ki belőlem senki, és minden alkalommal vissza kell fognom magam. Olyan, mintha otthon lennék. Hiányzik. Elképesztő, mennyire különböző emlékek képesek könnyeket csalni a szemedbe. 

Ahogy a két kedves padtársam abbahagyja a zaklatást beszélgetést, elkezdek figyelni bioszon. Na mindegy.

Spenótfőzelék, chips, napfény és fekete toll. Szerettem ma buszozni, sokat gondolkodtam. Megint jött az a férfi, akinek a múltkor… egy ominózus alkalomkor leesett a földre a virágcsokra, ami valójában egy szál virág volt, nem vette észre, ezért szóltam neki; és megint volt egy szál virág a kezében. 

10°C, Otthon.

Zongoraszó, naplemente és sajtos tészta. A little little little piece of heaven, csak mert “if it’s not enough…” 

1°C. Itthon.