human lives to me seem so unreal, can’t see through the fog

the_girl_who_lost_her_mind_in_wonderland_by_thefoxandtheraven-d5youky

{egy}

A kívánságok mindig teljesülnek, de ha mégsem, mondj köszönetet. Csak megkíméltek a csalódástól.

{kettő}

I can taste failure on your lips
Close your eyes, there’s nothing we can do

{három}

“Mintha megszűntem volna belülről.
Lemondtak rólam, s lemondtam magamról.
N
incs erőm kapálózni. Igyekszem ott segíteni, ahol tudok, végzem a dolgom, teszem egyik lábam a másik után s közben szakadatlanul elmélkedem, de semmi több. Eltévedtem a bennem lakozó sötétben.”

{négy}

83 A szomorúságról

{öt}

Na meg néha azt is meg kell köszönni, ha meghallgatnak, hisz nem mindig kaphat az ember őszinte szavakat viszonzásképp a sajátjaiért. Már nem félek a szavaimat adni. Könyvek lapjairól, versek sorai közül, vagy csak mélyenszántó gondolatokból… Nem fogyok el, ha adok belőlük, sőt, talán sokkal több leszek ezáltal.

{hat}

– Hogy telt a napod? – kérdeztem magamtól zuhanyzás közben, és olyannyira megérintett eme apró gesztus kedvessége, hogy azonnal hosszas mesélésbe fogtam. Oly sokáig volt társam a csend…

{hét}

“Ma már az is eszembe jutott, hogy a saját fájdalmamba fogok ezentúl kapaszkodni, s mikor majd akkorára hatalmasodik a szívemben, hogy testet ölt, átölelem, s a vállán zokogva alszok el.”

{nyolc}

Mily különös! Akkor érzem leginkább, milyen magányos vagyok, amikor közel kerülök valakihez.

{kilenc}

…S ha ölelés közben egyszer úgy érzed, elzsibbadt a lábad, csak szólj, s egy pillanatra elengedlek, hogy aztán a másik oldalról húzhass magadhoz.

{tíz}

Ne hagyd, kérlek, hogy elengedjem azt, ami a szívemet melengeti…

{tizenegy}

Ne sírj, nem az utolsók azok, amik igazán számítanak, hanem az összes többi alkalom. Ha meghalljuk a szót, “utolsó”, és tudatosul, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint többé nem éljük át ugyanezt, rögtön igyekszünk minden apró részletet az emlékezetünkbe vésni és elraktározni, hogy később elővegyük az elménk egy zugából, mint egy kifakult fényképet az asztalfiókból. Aztán az idő teltével rájön az ember, hogy nem is igazán az utolsó pillanatok facsarják a szívét, hanem azok az esetek, amikor még minden rendben volt, s amikor nem ködösített el az elmúlástól való rettegés. Szeretteinknek nem csak az az arca fog előttünk lebegni, amit utoljára láttunk, s nem a nyár utolsó, búcsúként megélt napja fog a legtöbbször eszünkbe jutni.

{tizenkettő}

Gyönyörű vagy, mikor egyedül, reményvesztetten sírsz a kispárnádba az éjszaka közepén, s gyönyörű, mikor hangosan nevetsz, s senki sem lát. Gyönyörűnek érezlek, mikor arra a pici részletre figyelek, ahogyan pislogsz, gyönyörű vagy; annyira igazi vagy.

{tizenhárom}

A kályha otthoni melege, kilátás az infoterem ablakából a délutáni órákban, bakancs a fekete nadrágban hosszúnak és vékonynak tetsző lábaimon, kávé, ami mindig finomabb, ha anya kavarja, kezek érintése, tükör a szemedben, és mosoly, melyet már a világért sem fojtanék vissza, amikor meglátlak a folyosón.

{tizennégy}

Szívemből énekel, vagy ha úgy tetszik, minden szó és hang a szívemhez szól.
Close your eyes and look away
Fate exposed won’t let me stay
Hope will fall tonight with broken wings
Descending entity in me

{tizenöt}

A napok, mint útszéli fák suhannak el mellettem, pedig jobb néha gyalogszerrel, lassan járni, hogy legyen idő meglátni, amit egyébként csak nézünk.

{tizenhat}

Apró seb a bal tenyeremen, zongoradallamok, ködös éjjel – zuhog az eső, lágy, ritmusos hangja álomba ringat.

don’t cry, I know you’re trying your best, and the hardest part is letting go

Ha hagynám, hogy az ujjaimon keresztül szavakká formálódjanak a szívemben gomolygó érzelmek, biztos, hogy egy hosszadalmas, igen depresszív írás születne, így hát, tekintve, hogy vasárnap van – és a vasárnapok enélkül is igen szörnyűek -, most valami kivételessel próbálkozom.

Félreteszek minden kilátástalanságot, és megpróbálok annyi pozitív dolgot összeszedni, amennyit csak találok.

__nd_by_OykuHaktanirHosszú kihagyás után voltam futni, és bár csak egy kört tettem, sokkal jobban bírtam, mint ahogy számítottam rá. Emellett a hétvégén sikerült néhány részt nézni a kedvenc sorozataimból, na meg bioszt is tanultam, ami meglehetősen jó dolog, ha azt nézem, hogy nem kell ma hajnalig fent lennem.

Imádom a kutyáimat, és odavagyok a zenékért, amik a legválságosabb pillanatokban is a szívem ritmusára szólnak. Szomorú vagyok, de emiatt már nem szomorkodom. 

Pénteki hazautam során két kellemes beszélgetésben is részem volt. A buszon végig egy kolis lánnyal társalogtam, majd átszállás után Marcsival találkoztam, és az idő rövidsége ellenére igencsak belemerültünk “életem részleteibe”. A kettő eset között kipróbáltam valami újat: míg vártam a buszomat, a váróban az ölembe kaptam a naplóm, és lefirkáltam néhány aktuális gondolatot, hogy ne feledkezzem meg róluk.

És ha már naplónál tartunk… Az is a kellemes pontok közé sorolható, hogy néhány oldal írás még egy szörnyű nap után is helyrerázza bennem a dolgokat. Nem oldódnak meg tőle a problémáim, de sokat dob a lelki állapotomon, ha önsajnálatba süllyedés helyett leülök egy bögre teával vagy kávéval, betakarózva magam elé veszem a kispárnám és a füzetemet és kiírok mindent a fejemből s a szívemből.

A különös, lebegésszerű, ködös állapotot néha megtöri egy-egy pillanat, s olyankor úgy érzem, újra levegőhöz jutok. Hozzá bújok, tervezem a jövőm, segítek, énekelek, elveszek egy-egy pillantásban s ölelésben…

carousel_by_16bitbeat-d4hie9t

Csokit vegyítettünk szeletenként, az utolsót pedig, ami pár nélkül maradt, elfeleztük. Általános, aztán szomorú és különös dolgokról beszélgettünk, és okkal mondhatom, hogy úgy éreztem, bármeddig ott maradnék. Egyszerre kattintottuk le a villanykapcsolót, (kaptam egy kedves sms-t) csodáltuk a világ s az emberek apróságait és egyikünk sem ült még körhintán. 

Szörnyen jót nevettem az elírásomon (“konyt”), nagy örömmel fogadtam a kedves dicséreteket, és megállapítottam, semmi lennék ha nem élhetnék annak, hogy segítsek, s adjak magamból.

there’s forces working in our heads
but we don’t understand them

I need a map to find my way out all the time

Vasárnap esti bármi mást szívesebben csinálna az agyam a dolgánál… Már lassan mosolygásra késztet ez a sok szenvedés. BFMV egész buszúton, Avenged Sevenfold egész éjszaka, és a többi…

Csíkokban pompázó, gyönyörűséges napfelkelte, addiktív zenék (“sexiest guitar riff ever”), na meg végre fejlemény a bioszfakt ügyében. Utóbbi hétfőn végre elkezdődött a jövő ügyében történő, érdemleges tanulás. Imádnivaló, hogy vannak azok a napok, amikor annyira jó minden, pedig valójában nem is az. Olyankor élvezem a hideget, a fázást s az egymás szemében tükröződő tanácstalanságot…

Pillanatok, amikor ablakban ülve a délelőtti napsütés forróra simogatja a hajamat és a hátamat, s ezzel mintha csak a lelkemet is melengetné… Csodálatos érzés.

’cause nothing feels like home,
you’re a thousand miles away
and the hardest part of living
is just taking breaths to stay

Meglepően nehéz a jó dolgokra koncentrálni, tényleg megdöbbent, hogy ennyire lassan fedeztem fel újra a kellemes pillanatokat. Sebaj, lényegtelen a sebesség, sikerült összeszednem, s egy darabig igyekszem ellensúlyként használni. Nem fogok a szépségek mellett becsukott szemmel elsétálni. 

take back every word I said

I love you. I need you. I’ll try. I’ll be alright. My remorse keeps me awake. I’m seeing you in my dreams. I need somebody. I trust you. I can’t trust anyone. I’m not happy. Help me. I’ll help you. I’ll save you. I’ll save everyone. Listen. Feel my heart. I feel you. I don’t wanna let you go. Don’t let me go. Save me. I’ll make everything okay. You love me. I lied to you. You lied to me. We’re going nowhere. You cause pain. I’m crashing in between. So alone. I can’t make it without you. You can’t live without me. I need help. I want to disappear. Self-destruction. Fail in everything. Scars fade away. Won’t ever be alright. Fake a smile. Honest smiles. I regret and I want it again. Emptiness. I really love you. Full of emotions. I’ll do anything for you. I’ll be your saviour. 

you don’t know what you’ve got until it’s gone

Nem pihentem a hétvégén eleget, de

  • voltam fodrásznál,
  • kerestem sok képet és érdekes témákról olvastam angolul,
  • korábban keltem, s beszereztem néhány új ruhadarabot,
  • részt vettem egy mondhatni rendhagyó, viszont szokások szerint nagyon jó hangulatú családi ebéden,
  • készítettem egy új karkötőt és megjavítottam pár ékszeremet,
  • és végre összeállítottam a teljes olvasólistámat is,

szóval közel sem mondhatom, hogy nem volt tartalmas az utóbbi pár napom. Az előzetes tervek közül egyedül az újévi bejegyzés befejezését nem sikerült megvalósítani, ezt eléggé bánom, hisz nagyon időszerű lett volna, dehát sose legyen ennél nagyobb gond, majd szakítok rá időt máskor.

this_cold_feeling___by_cochalita-d82vqkp

Érzelmek hullámvasútja.

Sosem volt idegen tőlem a gyors hangulatváltozás, de az elmúlt hét rekordokat döntött. Csodásan induló napokat sírva fejeztem be, s amikor egész délelőtt rosszul éreztem magam, a délután és az este tervekkel és energiával telve zajlott. Ezen helyzeteket túlszárnyalta az az eset, amikor… A sulirádióban szóló zene mosolyra derített, de összevesztünk, így kiabálni és sírni támadt kedvem. Aztán meglepő nyugalom telepedett rám, nem sokkal később egy véletlen szerencse olyannyira felvidított, hogy képtelen voltam abbahagyni a mosolygást, végül egy számomra fontos ember szomorúsága olyannyira szíven ütött, hogy szó szerint éreztem, ahogy magamba zuhanok. És mindezt egyetlen tizenöt perces szünet alatt.

Legyenek azok akármilyen vegyesek és borzasztóan szélsőségesek is, tele vagyok érzésekkel, és én imádok érezni, szóval a világért sem panaszkodnék, hogy ilyen gyorsan váltakoznak bennem.

Chase the dark together

Csodálatos élményekkel gazdagodtam. Elmondhatatlanul különleges érzés együtt várni a napfelkeltét, s érezni, hogy a fény közeledte megtöri a hajnalt és a bennünk lakozó csendet. Ezerszer is átélném. Mily különös fintora a sorsnak, hogy amint megajándékoz valamivel, amint belekóstolsz az édes ízébe, rögtön elérhetetlen távlatokba helyezi és elrántja előled…

Félek, szörnyen nagyon félek, hogy veszítek, de a világért sem adnám fel. Félretettem a mogyorós csokit. 

…és már nem is olyan szörnyű

Szomorú vagyok. Vagy kedvetlen. Vagy egyik sem. Talán mindkettő. Nem bánom, hogy újra bele kell lendülni a hétköznapokba, mégsem akarok elindulni. Mindig olyan szenvedősek ezek a vasárnapok…

Csak ülök, és nézek ki a fejemből. 

Végre az éjjel során esett a hó, s ma délután el is mentem sétálni, kihasználva az utolsó itthon töltött napomat. Gyönyörű fehérben csillogott a táj, a bakancsom alatt ropogott a friss, érintetlen hó, szebbet nem is kívánhattam volna. Akkor úgy éreztem, feltöltött ez a röpke kimozdulás, most viszont mintha minden energiám elszállt volna.

Azt hiszem, átváltok megfigyelő módba.

Eddig teljes mértékben a pihenésé voltam a szünet során, most viszont össze kell szednem magam, és elvégezni az aktuális feladataimat. Kivételesen nem tornyosul a fejem fölé a tanulnivalók végeláthatatlan sora, mint szünetekben az általában lenni szokott, de van egy-két dolog, ami mindenképp be kell pótolnom, s saját érdekemben az lesz a legjobb, ha még ma nekiállok, pedig úgy terveztem, hogy befejezem a tegnap elkezdett “újévi” bejegyzésemet.

Kicsikét félek, de mint mindig, most is bizakodva nézek előre.

Ha a bőröndöm cipzárját sikerül összehúznom, nincs többé előttem lehetetlen! :D 

Kívánok mindenkinek sikeres és kellemes évkezdést! :)

Ui.: egy mosoly erejéig – hát nem imádnivaló ez a pulcsis bögre?!

coffee1