semmi


mintha egy videoklipben sétálnék, át a hídon, téli szél a tavaszban, mosoly a szememben, ilyesmik. közben úgy fáj és tép belül az elmondhatatlan, mert én minden létező szóval el akarom mondani… helyette tovább rágódok a semmin, és úgy teszek, mintha tényleg semmi volna. és ez nem semmi, nem, semmi.

minden

akár a szavakat, addig néznélek, amíg értelmed vesztenéd, de amúgy sincs értelmed, szóval mindenképp mindegy.

nem igaz, csak valóságos; ez a zene pedig a cenzúrázott, elmebontó gondolatok tökéletes aláfestése (lehetetlen eldönteni, melyik a kedvenc nyolcvanas évekbeli dalom)

olyan könnyű most valaki más életét élni, az enyémet pedig üveg mögül nézni

…és alkotni szeretnék, és megjavítani mindent, ami eltörött.

where’s your sea of tranquility?

szaladgáló buborékok, metallica, milyen furcsa ez a nap. tökéletes tavasznak indult, ágyban kuckózós könyvolvasással, kávét kortyolgatva a Tisza-parti fasoron, szanaszét fújta a hajam a szél és egy szál kardigánban jártam a várost –

a bolyhos felhők helyét mostanra átvette a mennydörgés, a rámsötétedett szobában ülök, remélve, hogy nem csap belém a villám, bár miért épp belém csapna…

azért azt hiszem, sikerült lassan élni ma,
megpróbálok holnap is,

és legyek akármilyen inaktív vagy béna, mindig különleges helye van a szívemben az internet ezen szegletének, amit a blogomnak nevezhetek :) ♥

7 év