gondold végig!

tumblr_m3via1fHPW1qjee29o1_500

(Kattints a képre :)

Egész nap egy álomkép lebegett előttem. Nem tudom megfogni a lényegét. Ha egy pillanatra elgondolkodtam, mindig beugrott a kép, de ahogy tudatosan koncentrálni próbáltam rá, rögtön elfelejtettem. Valójában nem sokat aludtam. Alig valamit. És most szörnyen haragszok. Nem… Nem haragszok, csak iszonyatosan érzem magam emiatt az egész miatt. Mondhatnám, hogy “elbasztam”, de már nincs annyira rossz kedvem, mint délelőtt. Nem, már megint nem jól fejezem ki. Nem rossz kedvem volt és nem haragudtam senkire… Csak olyan rosszul jött ki minden. Most tanultam. Töri tz-t írtunk, és egy kicseszett lusta ember vagyok, de ez fontos, és tanultam sokat. Rengeteget, konkrétan. Még konkrétabban nem aludtam szinte semmit… És végül szinte, szinte semmit sem kellett felhasználni az éjjeli szenvedés árán megszerzett tudásból. Csak ültem, az idióta kávétól és más tényezőktől nagyon dobogott a szívem, és… olyan reménytelennek tűnt az egész. Miért kellett ennek így lennie? Változtatni már úgysem lehet… Gondold végig!

Nem kell hálásnak lennem, és én az vagyok. Nem képzelem. Nem lehet, hogy ismét egy hazugságban hittem teljes szívemmel, szóval nem lehet, hogy ez nem a valóság. Csengett valami furcsa a hangjában. Hitetlenkedés, talán… Hihetném, hogy az óvatosság, hogy amiatt volt olyan, mert miattam nem éri meg neki kockáztatni… De ez nem igaz. Hitetlenkedett, és éreztem, hogy… 

Azt hiszem, akkor tértem magamhoz.

GONDOLD VÉGIG!

Igaza volt…

Wake me up inside! 

Amikor már olyan biztos vagyok a dolgomban, folyton előjön ez, és minden felborul… 

Gondold végig. Gondold végig, mielőtt belemész és feladod az álmaid. Gondold végig, mielőtt úgy csurog a szemeidből a könny, mint az eső irodalomórán…

Egyébként mellékesen, annak az esőnek a következtében lett egy saját, személyes kis folyónk, vagyis inkább a Salak-tenger a pálya körül. Olyan szép volt! Szegény tanárnő teljesen kivolt, hogy milyen rossz úgy beszélni hozzánk, hogy mindenki az ablakot bámulja. De tényleg gyönyörű volt.

Azt a valamit a hangjában nem képzeltem, a következő viszont már abszolút a képzelet szüleménye. Mintha tényleg ezt mondta volna. Mintha valami kozmikus felszólítás csengett volna a hangjában, hogy GONDOLJAM VÉGIG. De a valóságban… istenem, mintha tényleg az lett volna a célja, hogy basszus ébredj fel, gondolkozz, térj észhez! És tudat alatt el is érte. És köszönöm és végig gondolom.

Csend előtti vihar.

Én NEM szeretnék úgy írni, mintha… tejóég, épp azt teszem :D Nem búcsúzkodok, de nem is ígérek semmit. Még nem gondoltam végig. Megengedte ezt nekem valaki?!

Csak remélni tudom, hogy nem most jön a vihar. Oké. Nem fontos ezt elolvasni, mert tényleg nem… de mi van, ha tényleg az univerzum szólt hozzám? :O :DDDDDDDD 

Istenem, hiszen más dolgok is történtek ma. Például… ? Hazajöttem, most pakolászok… Azt hittem, mostmár jó lesz. Hogy ez nem is egy rossz dolog, nem kell rossznak felfogni, és amúgyis, I am fearless, nem kell félni semmitől. :) És mégis félek. Végig kellene gondolnom…

Egyébként mondtam már, hogy holnap megyünk Balatonra? :D haha:DD 

Semmit. Abszolút semmit, és akkor csak jó lehet. Bízok, amiben mindig is bíztam, semmi baj nem történhet. Ami a Balatonon történik az ott is marad, könyörgöm :D Ugyan. :) Addigi viszontlátásra! :DD 

DSC00507

 

kislány

Amit senkinek sem akarok megmutatni, azt senkinek sem akarom megmutatni, nincs kivétel. Valószínűleg félreértelmezte valaki azt a kérdést… 

Buta hasonlat, de vannak olyan utak az életben, mint a játékokban. Amikor ráugrasz a kis figurával, és rögtön eltűnik, vagy lezuhannak a kövek… Ugrani kell a következőre, de vissza már nincs út. Ez is egy ilyen út. Nincs lehetőség visszafordulni.

Kinek volt igaza? :DD Nem nekem. KISLÁNY AKAROK LENNI. Szőke hercegekről álmodozó kislány… Amilyen sosem voltam, vagy, éppenséggel, amilyen most is vagyok. Csak mostmár nem szőke hercegekről álmodozó, hanem… Álmokról álmodozó, és arról, hogy újra kislány legyen. Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok? Vannak gondolatok, amik sosem felejtődnek el…

Az a helyzet, hogy eddig semmi problémám nem adódott abból, hogy nem tudok nemet mondani. Sőt, eddig nem is tudatosult bennem, hogy ez így van… de így van. Iszonyatosan döntésképtelen vagyok és voltam, nem tudom miért alakult ez így… Csak eddig az volt, hogy ha nem tettem semmit, akkor maradtam középen, és semmi probléma. De ez már rég nem az a fejezet… ha nem teszek semmit, az egyenesen vezet az egyik irányba, és… ne ragozzuk, de én szeretek középen ülni.

Eigentumswohnung mit Zentralheizung im Erdgeschoß. (Y) Éjjel egy órai elfoglaltság. :DD Ma másképp kellene.

-Mert ismerlek.
-Mennyire?
-Nagyon.

–> 1-0 nekem… nem ő tehet róla, de nincs igaza. Vicces, hogy mindig csak azt mondjuk, amit igaznak hiszünk, és közben a csillagokat is lehazudjuk az égről…

Volt egy jó gondolatom tegnap éjjel. Tudom, hogy nagyon jó volt, és tudom, hogy elfelejtettem… Azt hittem nem fogom. Nem szeretek egyébként felébredni, tényleg nem, de az a pár perc, amíg magadhoz térsz, az a rövid idő, amíg nem tudatosul a valóság… El tudnék úgy lebegni.

Bár… vannak azok a napok, amikor abban a pillanatban, ahogy kinyílik a szemed, rögtön arcon csap a kegyetlen igazság és a valóság. 

Kéne pozitív dolgokat írni, de most nem annyira tudom összeszedni őket… zongoráztunk énekórán, nem volt kegyetlen a kedd… elkezdtük a nyakláncot, Berni be is fejezte :)) Németóra!!! Jézusúristen. :DD És még így is őt szeretem a legjobban. :D és délután… isteneeem! :D volt egy megérzésem, hogy meg ne mozdulj! még ne, ne nem szabad… szerencsére hallgattam a megérzésre, és igaza volt. Úgy mosolygott! :DD 

Délután. Remek, nem kell emlékeztető… 

Jövőhét végére végkimerültségben fogunk meghalni… Kibírjuk! Mindent kibírunk. :)

Mindig rá kell jönnöm, hogy nem tudok írni. Persze, nem születhet mindenki írónak, zenésznek és művésznek… De azért jó lenne, ha kicsit jobb lennék. 

Jajne… Elfelejtettem elhozni a füzetemet, és így otthon maradtak a napi pozitív dolgok, tegnap sem írtam… :’) Mondjuk ez a baj velem. Ha elkezdek írni egy füzetbe, az rövid időn belül vállalhatatlan lesz. Nem bírom ki, hogy ne írjam le, ami a fejemben van, és az gyakran veszélyes, nem szeretem mutogatni. Mintha a naplómat mutogatnám…

Szóval a mai napi pozitívumok. :)

  • nem akarok a fáradtságtól meghalni, pedig nem aludtam
  • elmentünk Bernivel boltba, és vettünk medálokat, láncot és kapcsokat, és iiistenem, annyira édes lesz! ♥ :D csinálunk magunknak nyakláncot, ami teljesen egyedi és iszonyatosan olcsó lesz… ráadásul lesz rajta ugyanolyan medál:) holnap angol órán szerelünk… xD fogó:DD
  • megázik… gödör! hibáim, imáim… part… dalt! egéssszet, lelééépek, eddig sem adtam fel a hitem ezután sem fogom, POFON! okom… honlapot stbstb:DDD
  • eső. jézusooom! :DDDDddd esernyő. könyörgöm. soha tö… fogalmam sincs micsoda, de iszonyatosan vicces volt:D
  • ördögbarátunk ma igazán pozitív volt. titkon biztosan arra játszott, hogy bekerüljön a mai napi pozitív dolgok közé… :) 

Mindig van egy pont. Tudjuk jól… Ez a pont most az, ahonnan már nem lehet visszafordulni. Még elfordulhatok, ugrohatok a szakadékba… de visszaút nincs.

Most nincs sok időm már, de… megoldjuk ezt az egészet. Kihúzzuk a múlt minden elfeledett fiókját, és helyrehozunk mindent…

to be strong

Kezdve tegnap éjjeltől… Úgy éreztem, nem bírom tovább és írnom kell. Leültem kislámpa és telefonfénynél, kockás füzettel és fekete tollal – az egyetlennel, amit találtam -, és írtam. Írtam, írtam, míg hajnali kettő nem lett… Teleírtam néhány oldalt, de még így sem sikerült, amit szerettem volna. Sok dologra rájöttem, kétségkívül… De nem annyi mindenre, mint gondoltam. Rájöttem, hogy két órába nem sűrítheted bele az elmúlt három hónapodat és történéseit… Rájöttem, hogy örökre lesznek kibékíthetetlen ellentétek, és hogy senki sem ismer. Egy egész listányi dolgot tudnék írni, amit senki sem tud rólam, és ez eddig fel sem tűnt. Még a legfontosabb emberek sem…

the same old story

Nem tudom, hogy ki vagyok. Ez az egyetlen ok, amiért nem várom másoktól, hogy jobban tudják… Erős akarok lenni. Nem vagyok elérhetetlen, nem vagyok tökéletes, nem vagyok rettenthetetlen… Nem vagyok jó, csak erős szeretnék lenni. 

Utálom magam ezért egy kicsit, de csendben vagyok. Senkinek nem mondok semmit, mindenki levonja majd a következtetéseket maga. Egyébként ezen is sokat gondolkodtam. Két véglet vagyunk… És egyik sem jobb, mint a másik. Én a csend – típus vagyok. Abszolút… Hiába beszélek néha annyit, hogy kiszárad a szám. Hiába vannak olyan dolgok, amikről sosem beszélek, és néha valaki kihozza őket belőlem… Nem, minden hiába… Nem tudom, miért. Van, hogy félek. Hogy nem értik, hogy kinevetnek, elítélik vagy nem érdekli őket. Hogy nem tudják kezelni, más leszek a szemükben, még ha nem is akkora dologról van szó. Nem megy, egyszerűen nem. 

Tudnám magam megint a földhöz csapkodni. Sosem szól rám senki, hogy ne csináljam, hogy buta vagyok, hogy ilyen eszembe se jusson… Na jó, szólt anya… de nem szólt eléggé. :’) Rám kellett volna valakinek ugrani, hogy hagyjam abba, vagy addig ütni, míg elfelejtem, hogy mit is akartam… És most is meg kéne ütnie valakinek. Utálom ezt az egészet… és csak egyre mélyebbre süllyedünk.

Ingadozóbb, mint egy buta folyó vízjárása. 3 órával ezelőtt azt hittem, minden jó lesz, 2 órával ezelőtt utáltam, aztán megint javulni látszott, és most megint ki tudnám dobni magam egy felhőkarcoló ablakából. A saláta tehet róla… a saláta! ><

Erősnek lenni. Nem elfordítani a fejed, kiállni magadért és kiállni másokért. Annyira erősnek lenni, hogy elviselni a kibírhatatlant, és ha kell, kéz a kézben sétálni önmagaddal. Erősnek, hogy a megfelelő kérdéseket tudd feltenni, és még erősebbnek, hogy meg tudd hallgatni a választ rájuk. Tudni az igazságot, és ismerni önmagadat legalább annyira, mint másokat… 

Nem tudom, ki tehet az egészről. Mint már mondtam, visszamennék és mást választanék. Nem az emberek helyett választanék mást. Egy embert sem vennék ki az életemből. A körülményeket és a történéseket változtatnám meg… a sok felesleges fájdalmat… Tudom, mindről kiderült, hogy tényleg felesleges volt. 

Amúgy ez az érzelmi zsarolás egy kegyetlen dolog. Minden annyira kegyetlen… 

Erős. Erős. Erős…

fáklyásmenet

Kezdek rosszul lenni. Vagyis… valójában nem annyira, de azért… Szóval tegnap éltem az antiszociális napomat, még ha nem is ez a legjobb szó rá. Este már konkrétan muszáj volt írnom és beszélnem, mert… egész nap nem szólaltam meg. Aludtam sokáig, aztán olvastam és olvastam estig, aztán mire feleszméltem már mindenki aludt körülöttem, én meg alig beszéltem még aznap pár szót… aztán aludtam, és ma arra keltem, hogy egyedül vagyok. Vagyis nem, felébredni még éppen nem egyedül ébredtem… De aztán kb. egész nap megint egyedül. És most megint kezdem érezni a beszéd hiányát. Én nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kikészítő. Rádiót kapcsoltam be, meg tv-t, hogy ne érezzem magam annyira egyedül…

Hogy ez az ördög mennyire reménytelen! Rágondolok, és I can’t help, mosolygok, mint egy teljesen idióta… Aztán rájövök, hogy butaság, és… Nem tudom. Ez iszonyatosan reménytelen, tényleg… Mikor mellette vagyok, akkor nem érzem ezt. Régen volt ilyen, hogy… teljesen… belefeledkeztem. Önfeledten nevettem vele, teljesen önfeledten… Aztán valami hirtelen a helyére kattant bennem, hogy ez most abszolút totálisan nem helyes, és onnantól kezdve… Biztos neki is feltűnt néha. És ilyen, mikor rágondolok is. Mikor nem úgy gondolok rá, hogy most utállak, és szörnyű vagy, csak eszembejut róla egy emlékkép, vagy egy közös poén… És mosolygok, és most… most ebben a pillanatban annyira sírni tudnék… 

Nem akartam, hogy így legyen. Azon a napon még fogalmam sem volt róla, hogy ez majd így fog végződni, vagyis folytatódni… Nem ezt választottam volna, ha lett volna lehetőségem, azt hiszem. 

Nem fáklyásmenet. Nem, nem, nagyon nem az. Minden nappal egyre jobban érzem. És ma… ma például azt a napot élem, amikor határozottan azt mondom, hogy visszamennék, és teremtenék magamnak választási lehetőséget… És nem ezt választanám. Hiába törődik velem, ha nem törődik velem. Miért nem ismer? 

Már sokadik alkalom. Ott van velem szemben, néz, mosolyog, beszél, lényegtelen, mit tesz… Ott van, ott vagyok, nézem, és… Miért nem ismer engem egy kicsit sem? Mikor azt hittem, hogy mindennél és mindenkinél jobban ismer? Nem ismer. Kinek volt igaza a bizalommal kapcsolatban?…

Úgy szeretnék most sírni. 

Ez a nap legalább nem volt haszontalan. Csomó dolgot csináltam… Remélem, lesz eredménye minden erőfeszítésnek. :’) 

Csak olvasnék. Olvasnék éjféltől reggelig, aztán reggeltől éjfélig, és újra, és újra… Nem vagyok egy könyvszereplő. Sosem lesz olyan, mint a könyvekben. Fel akartam adni az álmaimat… hogy akarhattam? Sosem fogom feladni…

“…That words have the power to change us. Your words have changed me, Tess; they have made me a better man than I would have been otherwise. Life is a book, and there are a thousand pages I have not yet read. I would read them together with you, as many as I can, before I die—”

Sírok, és közben… nem, igazából csak sírok. Hát kedves Cassie, ezt jól kitaláltad! Imádom és imádom is imádom minden betűjét. Könyörgöm, könnyes lett szegény. :’) Összevissza szaggatta a szívemet, komolyan mondom. Annyira zseniális, hogy meg sem próbálom leírni. Imádom. ♥

Ave atque vale, Infernal Devices. :)) :’) ♥

catastrophically

“-The first time I saw you, I thought you looked like a hero from a storybook. You joked that you were Sir Galahad. Remember that? And for so long I tried to understand you that way – as if you were Mr. Darcy, or Lancelot, or poor miserable Sydney Carton – and that was just a disaster. It took me so long to understand, but I did, and I do now – you are not a hero out of a book.

-It’s true. I am no hero.

-No. You are a person, just like me. Don’t you see, Will? You’re a person like me. You are like me. You say the things I think but never say out loud. You read the books I read. You love the poetry I love. You make me laugh with your ridiculous songs and the way you see the truth of everything. I feel like you can look inside me and see all the places I am odd or unusual and fit your heart around them, for you are odd an unusual in just the same way. We are the same.”

but my dreams, they aren’t as empty as my conscience seems to be

A kulcsszó a kisujj. Azt hiszem. Imádom az olyan jegyzeteket, amikről elfelejtem, hogy írtam őket. Buta nők. :D

Ez a nap is tönkrement. :’) Álmos vagyok és még SEMMIT sem csináltam. Fél 3 múlt… összeszedem magam… azt hiszem. :’)

SAM_9890

P.s.: Nem akartam úgy bejegyzést írni csak néhány mondatért, de az előzőeket otthon írtam délután, most pedig este van, és a koliban vagyok. Elfelejtettem levegőt venni. Ilyen még sosem történt, és azt hittem, hogy nem is létezik, szóval… ijesztő. Plusz a buszon… sokat hallgattam zenét és sokat gondolkodtam. És meg kell mondjam… a helyzet elkeserítőbb, mint hittem. :D Jézusom… folyton rámjött a sírhatnék, ahogy bekapcsoltak a zenék. Majdnem… nem is tudom. B meg L, meg A meg minden… Mindegy, holnap írok inkább…

to feel these feelings

Nekem idő kell. Mindenhez. Nem érzem magam lassú embernek, de vannak dolgok, amik lassabban történnek meg velem, mint másokkal. Bár ha átgondolom, valójában a dolgok legnagyobb része ilyen… Nekem mindenhez több idő kell. És azt hittem eddig, hogy a szeretni az egyetlen kivétel, és mégsem… 

Refrén. ♥ istenem. :DD ♥

SAM_9869

Szóval mostmár leírtam, hogy mikről is akarok írni. Nem fogok a végére jutni, hiszen mostanában túltengenek bennem a gondolatok, de…

A Berni-féle elméleten én annyit gondolkodok. A ragaszkodás, szeretet és szerelem témájában… Na jó, hiába a millió és egy gondolat, nem tudom szépen kifejezni őket. 

Nem érdekel, hogy otthagyott. Mindig lesz egy picike kis űr a szívemben, ez kétségtelen, de azt hiszem az eltelt napokban jutottam odáig, hogy az az űr szinte észrevehetetlenné zsugorodott. Azt hittem, sosem fog ez bekövetkezni, és most mégis úgy tűnik. Nem, még nem mondom biztosra, hiszen… Tudom, hogy ha esetleg kedvesen beszélgetnénk vele, az az űr valószínűleg akkorára nőne, hogy el is nyelne rögtön, és akkor is ugrál valami bennem, mikor buta képeket nézegetek, és találok olyat, amin alszik… De mint mondtam, szinte észrevehetetlen az űr. Talán csak megszokásból ugrál az a valami és megszokásból gondolom ezt. És amúgy is, csomó űr van az emberekben. Szóval nem panaszkodom, ha bennem is van… Úgy érzem, úgy hiszem, jó úton haladok. Nem befolyásol. Nem gondolok rá. Nem fáj…

Az utóbbi napokban, azt hiszem legalább egy hete minden nap leírtam minimum 3 jó, pozitív dolgot arról a napról. Meglepő, hogy valamikor szinte meg sem tudtam állni, máskor pedig nehezen találtam bármit is. És hihetetlen, hogy mennyire egyhangúak a hétvégék általánosságban. Mondjuk a mai azért nem sorolható ebbe a kategóriába, nyilván… :D Jó nap volt. Vagyis Adames nap volt. Istenem, mi MINDIG lekéssük a buszt. xD nem tudok egyetlen alkalmat mondani, amikor nem rohantunk volna tőlünk vagy tőlük, vagy nem késtük volna le. :DD Lehet, menni kellene a művészeti táborba megint. Most komolyan, mit veszíthetünk? Azaz… élményeket veszíthetünk, ha nem megyünk. 

I can feel your heartbeat… 

Szóval én egyszer azt mondtam, hogy ez a Skinses dolog iszonyat menő, és hogy kezd az egész rá hasonlítani, és mennyire nagyon jó… és most ugyanaz az ember mutatta meg, képletesen, hogy ez NAGYON nem menő. Én sosem szeretnék többet ilyen helyzetbe kerülni. :’)) 

Miért nem hallom? 

Az a helyzet, hogy lehet, hogy hallom. ‘Cause her heart’s just like mine. [mein!!!]

De ez ijesztő, mert ilyen nincs. :D

I hate szúnyog. xD Ha már feljegyzésekről van szó… Akaratgyenge, döntésképtelen, bizonytalan nyomorék. >< 

Annyira szeretném kiszedni a képeket a fejemből. Lerajzolni az álmaimat és azt, aminek a képét örökre a kezemben szeretném tartani…

plusz voltam ma futni, ami fontos tényező… Hajrá holnap…! :)

A sors fintora. :DDD Mintha minden jel előttem lett volna. Mintha én magam írtam volna meg a sorok között a jövőmet. Érdekesen hangzik… Mintha minden összeköthető lenne mindennel, mintha minden egymásból következne és minden hatással lenne mindenre.

Ez már csak egy a buta összeesküvés elméletek közül, de az a február 14.-ei esemény nem lehet véletlen. Nem hiszek a véletlenekben. Vagy… ha megfogjuk a véletlenek valóját, akkor talán épp az a kijelentés helyes, hogy hiszek a véletlenekben. Nem tudom, de nem lehet véletlen. Tekintve az okokat és következményeket… Mint ahogy Terra mondta, az előtte és az utána, és közte a választóvonal. Ha nem akarom, akkoris az az én választóvonalam.

another_day_by_eugeniea-d4zi258

A napokban eszembe jutott egy régesrégi gondolatom. Az a röpke kis gondolat, amiben azt fejtegetem, hogy ki szeret és ki nem. Hogy aki szeret, kócos hajjal is szeret. És ez nyilván egy… nem tudom megnevezni költői eszköz, mert nem csak a kócos hajra gondolok. Jelképes kifejezés… A tökéletlenséged ellenére is szeret, aki szeret, szeret a legrosszabb napodon könnyes szemmel, és hibákkal is. Aki viszont nem szeret… 

Anyának igaza van. Említettem ezt már? Attól függetlenül eszméletlenül sajnálom, hogy sosem leszünk már azok az idiótán vágott frufrus lányok… :’) 

A szív és az ész harca. Én eddig. Én eddig teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy ez nem egy ilyesfajta harc, ami bennem van ezzel az üggyel kapcsolatban. Hiszen nem egymást húzzák kétfelé, nem ellentétes a kettő. Ez sokkal összetettebb, hiszen… Hogy is mondjam… A külső és belső tényezők, az észérvek és különös érzések vitája. Harc önmagammal és a világgal, de… nem teljesen a szívem és az eszem. Nem mondhatnám ezt, ez biztos. Hiszen ha leegyszerűsítjük, mindkettő egy irányba húzna, ha így lenne, és én mégis úgyérzem hogy szétszakadok belülről…

Tekinthetjük úgyis, hogy az életünk a csordultig telik- és az összetörik a szíved- pillanatok többé- kevésbé szabályos váltakozása, az ezek közötti helyet pedig betölti valami, ami kevésbé emlékezetes.

Azért fényképezünk, mert nem tudjuk elfogadni, hogy minden mulandó. Hogy az a pillanat soha többé nem lesz ugyanolyan, és hogy mindig búcsúzunk.

Azt hittem, fogok érezni valamit. Valami jelentőségteljeset. De nyoma sem volt. Semmit sem éreztem, nem volt rám hatással. Egy szívdobbanásnyi idő alatt elsuhant egy tükörkép az üvegablakon, majd ahogy mindig is tette, eltűnt. Szokáshű.