I go crazy… Nem is értem miért nem írtam fel, melyik nap hallottuk a boltban.

Nem akarok elmenni itthonról. De ki sem bírnám, ha még itthon kéne ülnöm egy napot… Keserédes.

Előszöris nagyon tartalmas volt a hétvége. Mindenre volt időm, amire már hetek óta nem. Zongoráztam, tévéztem, hallgattam zenét, voltam kint sokat kutyázni, olvastam és rajzoltam. Apropó rajz…

Nem tudom, kinek kell hálálkodni olyankor, ha az ember megihletett állapotba kerül, de köszönöm! Olyan szinten inspirálva vagyok, hogy abba sem akarom hagyni a rajzolást. Be akarom fejezni minél hamarabb, és nem másért, még magamat sem akarom felülmúlni, csak azt akarom, hogy kész legyen, és át tudjam vinni a papírra azt az érzést, azt a képet, ami a fejemben van. Már órákat töltöttem vele, de még napokat tudnék… 

A Felhőatlasz szörnyen jó, a második rész a zongoristáról szól. :) ♥ 

Hűde sok mindent akartam még írni… És jelenleg egy dolog sem jut eszembe. Igyekszem… 

the hole in my head

I haven’t been home for a while, I’m sure everything’s the same

Mert már olyan rég volt ilyen itthonülős este…

There’s something buried in the words

Hét eleje. Mert volt időm aludni, aztán másnap már megakadályozott benne a túlzott alkotási vágy. Viszont most, hogy itthon újra elővettem, nem találtam szörnyűnek a rajzom, ígyhát örülök, hogy elkezdtem.

Kérek szépen levegőt!

L’amore che move I’ll sole e l’atre stelle

Pedig nekem azt mondták, hogy sohasem lehetek biztos. De…

I can tell you now without a trace of fear that…

Rosszat álmodtam. Megint ezek az érzésálmok, álomérzések… Mesterséges ébrenlét? Valójában azt sem értem, miért vagyok még ébren. Oxigénhiányos állapot…

No light, no light in your bright blue eyes, I never knew daylight could be so violent
A revelation in the light of day – you can’t choose what stays and what fades away

And I’ll do anything to make you stay!

És nem értem miért. Talán azokért a puha kiskutyákért, akiket ölelgettünk, vagy az álomkórosan, tőmondatokban beszélős estékért, nem tudnám eldönteni, de ez határozottan más.

És minden körülménytől függetlenül csodálatos érzés volt őszi fényben futni. Pedig nem sikerült olyan jól, mint legutóbb. És fáj minden részem. De egy kis időre olyan volt, mintha nem is a suliudvaron lennék, mintha a nap felé futnék és mindjárt elérném…

So they dug your grave and the masquerade will come calling out at the mess you’ve made

És a naplemente.

SAM_1471

The angel from my nightmare…

Ezenkívül pedig meggyescsoki és fürdőszobában hagyott mozis schweppeses üveg, eltelt két hét és két töridogát írtam. Zöldpulcsis angyalok, meg aztán azok, akik nem azért hiányoznak, mert nincsenek ott, hanem mert két lapot írok meg matekon. Vagy fordítva? Neheztelés volt a hangjában. És megértem, ha kinevet… Hajnali négykor én is nevettem pulcsit ölelgetve párna helyett. 

Álomittas ébrenlétben.

“This thought is as a death, which cannot choose But weep to have that which it fears to lose.”

És végre ihlet. Végre inspiráció, végre attól az embertől, akitől várom. 

Túl kevés, amitől féltem, hogy sok lesz. És néha… azt hiszem, megérdemlem. Megérdemlem, hogy néha engem kínozzon jobban a hiány, hogy néha én ne akarjam elengedni… Hiszen hányszor, hányszor voltam én, aki könnyebben indult el! Így van rendjén.

Szeretem ezt az egészet. Néha fáj, néha leborul egy halom kés az ebédlőben, és néha sírni szeretnék, mikor a maraton nevű tollamnak értelmet adok föciórán, vagy még éjfélkor tanulnom kell… De szörnyen jó ez az egész. Nem tudnék máshogy élni. 

Mi vagyunk az egyszemélyes nyomozócsoport és Berni, a csendes társ a vonal másik végén. Persze nyilván kiderült, hogy az “áldozat” valójában nem volt áldozat… 

Álomkór. Alváshiány… Eddig sosem tudtam elképzelni, milyen érzés olyan embernek lenni, aki ha lefekszik, elalszik. Mindig csodálkoztam, milyen is lehet…

És végre, végre érzem.

Nem sírtam, de letörölte a könnyeim, és éreztem.

Szeretetillat? 

Caelum denique

kékbetűs versek

“Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent.”

Mert mostanában visszafelé írok a meggyes füzetembe, és nem soká betelik piros, kék és fekete betűkkel a niveás. Furcsa érzés átpörgetni a lapokat. Tele van írva érzésekkel. 

És hétvégére megszűnök létezni. De már nem sírok, ha újra el kell indulnom. 

Néha az igazság nem elég jó. De meg fogom próbálni. Megpróbálom. Akkor is, ha nem éri meg. És ha úgy kell lennie, hát megértem, ha kudarcot vallok – könnyebb lesz feladni úgy, hogy megtettem mindent. Nincs értelme valakit úgy akarni megmenteni, hogy ő nem akarja, hogy megmentsék. Ha pedig úgy kell történnie, én ott leszek, ebben biztos vagyok. Nem engedem elsétálni, ha szüksége van rám.

És valójában néha jót tesz ez a kis eltávolodás. Felfrissül az érzés. Kezd visszatérni… Félek.

Füzeteket írok tele, és néha mégis úgy érzem, nem vagyok a szavak embere. Érthetetlen…

Liebster díj

Hétfőn délután gondoltam egyet és felnéztem a gépes terembe. Azt hiszem, rohanásban voltam, és nem voltam írós hangulatban, de a wordpress-t mindig megnézem, hogy írt-e valaki valami érdekeset, vagy történt-e valami. Bár az utóbbi időben kaptam néhány csillagot a bejegyzéseimre, minden alkalommal, ha meglátom hogy értesítésem van, határtalan örömöt érzek – így volt ez aznap is, pedig akkor még nem is tudtam, hogy mi fogad majd, ha megnyitom. Megkaptam életem első blogos díját – ahogy éppen ennek a díjnak a kapcsán megtudtam a valódi nevét – Enikőtől, a Tisztakék blogról. :) Ezúton is szeretném megköszönni, hiszen hihetetlen örömöt szerzett nekem e kedves visszajelzés által. Jól eső érzés, ha azt látod, szeretik elolvasni azokat a gondolatokat, amiket leírtál, és nem csak azért kattintgatsz kitartóan a “közzététel” gombra, hogy írásod beálljon az elolvasatlan bejegyzések végtelen sorába.

***

A kapott díjnak viszont szabályai vannak…

1. Linkeld aki téged jelölt.

2. Válaszolj a 10 kérdésre amit feltett neked.

3. Jelölj te is 10, de legalább 3 embert (200 alatti legyene a követőik száma)

4. Tegyél fel 10 kérdést te is.

5. Tudasd jelöltjeid blogjain, hogy Liebster Díjat kaptak tőled.

…de azt hiszem, ez az öt “szabály” lehetővé teszi, hogy jobban megismerjenek olvasóink, és mi is megismerjük azokat, akiket szívesen olvasunk, ismertebbé váljunk és ismertebbé tegyük kedvenceinket, ezenfelül pedig ami talán a legfontosabb – örömet okozzunk.

***

Tisztakék kérdései a következők voltak szívesen olvasott blogjai íróihoz:

1. Miért kezdtél el blogot írni?

Mióta írni tudok, naplót vezetek. Szeretem minden gondolatomat leírni, minden lehetséges formában, így mikor kicsit nagyobb koromban megismerkedtem az internettel és rátaláltam a blogok világára, egyértelműnek tűnt számomra, hogy nekem is indítanom kell egyet. Sok blogom volt azóta, de a valódi blogolást akkor kezdtem el, amikor ide regisztráltam, egy nálam egy évvel idősebb, volt iskolámból való bloggerlány írásainak hatására.

2. Ki tud róla a környezetedben, hogy blogolsz?

Akik közel állnak hozzám, nagyrészt tudnak a tényről, hogy blogolok, de nagyon kevesen olvassák, csak néhány embernek adtam meg a címét.

3. Legszebb gyerekkori emléked?

Egyes időszakokról meglepően sok emlékem megmaradt. Választani nem szeretnék, de valójában a legszebb az összesben az a gondtalanság és önfeledtség, ami minden régi emlékemet átszövi.

4. Mit gondolsz, hogyan fogsz élni 5 év múlva?

Valószínűleg továbbtanulok gimi után, ha minden jól megy, egy egyetemen fogom tölteni mindennapjaimat. Ez magában hordozza azt is, hogy máshol fogok élni, talán egy koliban, vagy albérletben, de mindenképp elég messze ahhoz, hogy nehezen tudjak hazajárni. Ezenkívül, feltételezem pillanatnyi boldogságokból fogok élni, és továbbra is keresni fogom a helyes, de legalább boldog utat.

5. Mi az, amire jelenleg a legjobban vágysz?

Arra, hogy ne vágyjak semmire? :) Nézőpont kérdése. Talán csak annyira, hogy ha folyton szélsőséges, és szélsőségesen erős érzésekkel vagyok tele, legalább tudjam kezelni őket és megbirkózni velük. Ha pedig az anyagi, tárgyi részét nézzük a kérdésnek, egy végtelen könyvtárat fényképezőgépet szeretnék, bár ez valójában nagyon eltörpül a többi dolog mellett, csak gondoltam megemlítem, mi lenne a válasz, ha általánosságban értelmezném a kérdést.

6. Melyik tulajdonságodtól szabadulnál meg legszívesebben? Miért?

Azt hiszem, több tulajdonságomtól is megszabadulnék… Ha a felszínről kezdem számba venni a dolgokat, akkor előszöris a hihetetlenül rossz időérzékemtől szabadulnék meg, aztán attól a tulajdonságtól, ami azt okozza, hogy folyton elhiszem, hogy rendben vannak a dolgok, amikor nincsenek. Könnyebb lenne a néha túlzott érzelgősség nélkül is, máskor pedig a szélsőséges ridegséget szeretném magam mögött hagyni. Rossz, hogy túl sokszor teszek olyat, ami egyszerűen nem helyénvaló, és egyes dolgokat egyszerűen képtelen vagyok reálisan szemlélni. És ez a szörnyű irányításmánia mindent megnehezít… Talán ez az egyik legrosszabb, amihez néha még az ezzel ellentétes akaratgyengeség is társul… Jobb lenne, ha kevésbé akarnék megfelelni másoknak, és nem akarnám kényszeresen betartani a felületes szabályokat, az utolsó dolog, ami eszembe jutott pedig az, hogy sok mindent megkönnyítene, ha nem akarnék ilyen szinten belemászni mások életébe. Végiggondolva, talán ez az utolsó az, amitől a legjobban szeretnék megválni. Túlságosan szeretném, hogy mindent tudjak az emberekről, ráadásul úgy, hogy ők szinte semmit sem rólam. Beteges…

7. Melyik tulajdonságodra vagy a legbüszkébb? Miért?

Ez még nehezebb, mint az előző kérdés. Valamiért könnyebb a rosszat meglátni… Nem tudom egyértelműen megmondani. Néha borzasztóan kitartó vagyok egyes dolgokban, néha túlbuzog bennem a tettvágy, de ami állandó lenne… Tényleg nehéz. 

Büszke vagyok arra, hogy bár a körülmények változnak, dolgok és emberek jönnek mennek az életemben, van, amiben sosem szűnök meg hinni. És büszke vagyok arra, hogy szeretem az embereket boldoggá tenni, boldogabb vagyok, ha boldoggá tehetek, mintha boldoggá tesznek vagy akarnak tenni. 

8. Kedvenc könyved?

Minekutána nagyon szeretek olvasni, rengeteg könyvet elolvastam már, és azok nagy részét imádtam, nem igazán szeretnék sorolni, mert a végén kihagynék valamit. A legközelebb azért talán mégis Cassandra Clare könyvei állnak hozzám, a Mortal Instruments és az Infernal Devices sorozata is. :) 

9. Kedvenc filmed?

Nem túl sok filmet nézek, az alapdarabok is kimaradtak valamiért, de a legjobban ezeket szeretem: Csontváros, Büszkeség és Balítélet, Titanic, Spiderman és Batman trilógia, Lemony Snicket’s, és mondjuk még a Star Wars összes része. Annak idején a Twilightot és a többi részét is szerettem, és biztosan kihagyok valamit, de jelenleg nem jut több eszembe. :D

10. Milyen zenét hallgatsz, éppen most?

Lana Del Rey – Blue Jeans; Cloud Atlas Soundtrack – Sextet 

***

Hűű, köszönöm szépen a kérdéseket! És elnézést a terjedelmes válaszokért, de a legtöbb elgondolkodtató volt, ezért is tartott ilyen hosszú ideig megírni ezt a bejegyzést. Komolyan, mint egy személyiség teszt. :)

Ezek után pedig, akiknek továbbadom a díjat:

1. Rebekának – az ‘I love you to the moon and back blogra

2. Brigierawnak – ‘B‘ blogra

3. Ildikonak – a ‘The World of Ildiko blogra 

Köszönöm, hogy olvashatlak titeket! :)

***

Kérdéseim:

1. Mit jelent számodra blogolni?

2. Mennyire vannak rád hatással az álmaid?

3. Ha ebben a pillanatban bárhol lehetnél a világon, hol lennél legszívesebben?

4. Fordítasz elég időt önmagadra?

5. Jelenleg elégedett vagy azzal az élettel, amit élsz? Ha nem, mi a legfontosabb, amin változtatnál? Ha igen, mivel vagy a legelégedettebb? 

6. Hány olyan ember van, aki igazán jól ismer? 

7. Volt már olyan, hogy feláldoztad a saját boldogságod egy szeretett személy boldogságáért? 

8. Őszinteség vagy kegyes hazugság?

9. Legtöbbször olvasott könyved, látott filmed? 

10. Ha egyetlen szóval kéne jellemezni magad, mi lenne az a szó?  

***

Mégegyszer köszönöm szépen a díjat! :)

Átleng ez a különös érzés. A várakozás, a hidegrázás, és ez a tiszta érzés, ami mosolyra késztet. Ígért nekem valamit. És boldoggá tett, esküszöm úgy is boldoggá tett, hogy nem tartotta be. 

hidegrázás

You’re always taking sides…

Nem egy vámpír, az rendben van… de kellően gonosz. Ördög. Kellően gonosz.

Azt kell mondjam… különös volt. Bizarr? Nem volt bizarr. De nem volt természetes. A nem természetes kifejezés legjobb értelmében… Nem mindennapi. Különleges. Olyan… Nem helyén való. Úgy értem olyan nagyon nem helyén való, hogy ez az egyik legeslegszörnyűbb dolog az egész világon. De különleges. És nagyon szép. Észveszejtő? Lélegzetelállító? Azt hiszem, mindkettő egyszerre. Határozottan az volt. És… Most is ráz a hideg, ahogyan ezeket a sorokat írom. Folyton ráz. Éreztem. Éreztem, amit sosem akartam érezni, éreztem azt, amit annyira akartam, annyira vágytam érezni. Éreztem. Éreztem. Egy hosszú másodperccel tovább tartott, mint kellett volna. Vagy talán csak egyetlen pillanat volt az egész? Egy végtelen pillanattal hamarabb vége lett, mint kellett volna. De talán soha nem ér véget…

Millió gondolat. Tele érzésekkel. És pontosan érzem. Inspirál engem. Olyan módon, ahogy azt igazán kell… A szokásos – kezd bennem megfogalmazódni a kimondhatatlan. 

Egy pillanatra helyreállt a rend az univerzumban, aztán minden tökéletesen tönkrement.

Rengeteget gondolkodtam. Csak ezen gondolkodtam…

Who knows what’s right?

Nem helyes. Idáig már nagyon régen eljutottam. De most kezdek más irányban gondolkodni. Egyik dolog, hogy más embereknek is szüksége lehet rám. És én többet szeretnék adni. Többnek érzem magam, ha adok. Mi van ha neki is szüksége van valakire? Ha épp rám? Ha épp én tudnék…? A másik pedig, hogy… Én küzdöttem. És küzdök. De kezdem úgy látni, hogy ez túl erős. Olyan, mintha sokkal hatalmasabb lenne nálam. Mintha… nem valami olyasmi lenne, ami belém költözött, és nem hagy nyugodni, de megfelelő erővel és akarattal el lehet távolítani, meg lehet szüntetni… Hanem a részem, egy iszonyatosan erős érzés, amit képtelenség megölni és legyőzni. 

Nem tudom mit tehetnék ellene. Túl erős. Az egyetlen megoldás az lenne, ha kitépnék magamból egy darabot. 

Megválaszolhatatlan kérdéseket nincs értelme feltenni. Csak az ördög tudná megválaszolni őket. Miért? Miért? Ez nem ennyit jelent. Hiába “semmi” az egyetemes valóját nézve, mégsem annyi. Azt jelenti, hogy érezlek. Egyértelműen ezt jelenti, és nem gyerekjáték. Nem játék, és én nem játszok. 

Nem helyes. De vajon erővel kellene mást éreznem? Képes arra bárki is, bárki ember lánya vagy fia, hogy ne érezze azt, ami olyan erős? 

Tell me what you want me to say

Szerdán moziban voltunk és megnéztük a Csontvárost Adriánnal. És… Breathtaking, Clary szavaival élve. Olyan élmény volt, annyira jó volt végre látni! Nem túlzok, öt percenként kirázott a hideg. Mikor elsötétült a terem. Mikor először megjelent Simon. Luke. Isabelle. Alec. Jace. Az összes jelenet… Clary elájul. Welcome to the City of Bones! (Ekkor különösen nagyon kirázott.) Have a little faith! Aztán üvegház. Valentine. To love is to destroy. Arckifejezés. Portál. We need you… I need you. Vége…

Nehéz is szavakba önteni.

De… most jelenleg más beszél helyettem. 

Kinyitom. Ami így éget, az nem lehet helytelen. Égek.