need you so don’t leave

dontleanonme.jpg

♡❤♡

(kong bennem az egyedüllét, mint valami félreértelmezett harang. de valami megváltozott, mert várom, hogy elmúljon, tudom, hogy el fog. hagyom, hadd szóljon más a számon, míg fejemben rekedt hangom bőrömbe vési a szavakat, már nem is fáj annyira. meggyógyul)

I am falling please don’t fall with me ♪

kamillatea

Azt álmodtam, hogy egyáltalán nem aludtam, aztán fáradtan keltem. Folyamatosan ez van, nem alszok… és most még vágyat is érzek rá, majdnem felülkerekedik az álmosságon. Talán mégis aludni fogok.

v

Nem búcsúztam el, nem mertem utoljára visszanézni. Az a furcsa, hogy nem bánom, s azt mondom magamnak, hogy így legalább nincs lezárás… Ez jelentheti, hogy megspóroltuk a sírást (részben) és bármikor folytatódhat a történet, de valójában annyi az egész, hogy a lelkem még mindig abban él, ami a valóságban már befejeződött. És ilyen nézőpontból nagyon is szükséges lenne a befejezés, realizálódnia kellene a helyzetemnek. Nem lehet sokáig lógva hagyni a dolgokat, főleg, ha a szívünket függesztjük a tátongó univerzum felé. á

Az ideiglenes szeretethiányból, törődéshiányból, öleléshiányból (nevezzük akárminek is) eredő Kétségbeesés rendkívül akaratos. Minden apró morzsát felszedne, bármilyen kedvességet elfogadna, csak valaki adjon már, de ez nem mehet így, mert igazából nem erre van szüksége. Csak kétségbeesett. Ez a természete. De mégis, önmagad tápláld, ne a Kétségbeesést! El fog múlni.

Csak ki kell várni…

Egyszer eljön, s elűzi a nagybetűs Kétségbeesést, a félelmet is.

ismerős univerzum

“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.” – Márai Sándor

large (9)

(az univerzum képes volt odaküldeni a hasonmásomat ördinek, csak hogy aztán felvidítson. találékony. megfontolandó. köszönöm ♥ )

the fear of falling apart

❈ I. ❈

Szavaim nem állják a valóság teherpróbáját, az érzéseim néha túlmutatnak a valótlanságon is. Lehet, hogy csak próbálom megvédeni magamat… magamtól? Lehet, hogy csak nem bírtam volna ki még egy napot olyan erősen lüktető érzelmekkel, ezért inkább egy az egyben elmúltak. Ha holnap visszatérnek, én készen állok rájuk, jelen pillanatban mindent szeretnék érezni.

❈ II. ❈

Panic! At The Disco

❈ III. ❈

A falu legidősebb nénije azt mondta, ő folyton csinál valamit, mert ha csak úgy leülne tétlenkedni, már rég nem lenne a világon. Hogy semmin sem segítene, ha elvonulna sírni és keseregni. Hogy sokat kell nevetni. És én hiszek neki. :)

❈ IV. ❈

Az elveszett és megkerült dolgok mindig sokat jelentenek… bár néha azt is elárulnák, mit csináltak, míg mi nélkülöztük őket! Egy éve vesztettem el az egyik igazán kedves nyakláncomat, s most hogy lemondtam róla, megtaláltam. A tündérkemedál ugyanúgy fogja a pici fehér gyöngyét, és nem tudom, ha életre kelne azt mondaná, hogy ne félj továbblépni vagy hogy ne félj továbbreménykedni? Először úgy értelmeztem, nem szabad lemondani azokról a dolgokról, amiket valaha nagyon szerettem, most pedig arra gondolok, nem szabad erőltetni sem a visszatérést, a nagy találkozást. Ha úgy kell lennie, vissza fognak jönni – erre bízom most a szívem.

❈ V. ❈

Mi lenne, ha…?

❈ VI. ❈

Álmomban egy folyosón szárítottam a hajam, mögöttem Ördi állt, és szándékosan úgy tartottam a hajszárítót, hogy neki is jusson egy kis melegség. Megszólított, és arra kért, hogy felé is fújjam a meleg levegőt. :)

❈ VII. ❈

Mondd, hogy kedves vagyok neked,
mert a gyengém lettél,
a gyengém voltál,
s most újra gyenge vagyok tőled.

❈ VIII. ❈

Meglepő pillanatokban kap el a nosztalgia, hol a szél fújja hozzám, hol egy dalszöveg ébreszti fel, s akkor megfélemlít, néha eltemet, vírusként programoz át. Olyankor mindent le akarok írni, de nincs rá időm, a jövőre akarok figyelni, de hívogat a múlt. Ne ragadj le!

❈ IX. ❈

Még nem vagyok képes pontosan érzékelni a változásokat az elmúlt egy évben, de jelenleg a legszembetűnőbb, hogy a szemedbe tudok nézni.

❈ X. ❈

Annyira régi vágyképem a megmentősdi, hogy tudok még most is rácsodálkozni? Hát persze, hogy bekötözném a sebeid xxx

❈ XI. ❈

Hétvégék, éjszakák ~

❈ XII. ❈

Mini beszélgetés, hirtelen azt sem tudom, elszomorított vagy felvidított? Valahol a kettő között, mint egy összepréseltajkas mosoly…

❈ XIII. ❈

“Ki mondja, hogy nem vagy rá képes? Ki mondja, hogy nem vagy csodás?”
Ha belegondolsz, valójában senki. Te se mondd. Csodás vagy.

nem könnyű

Csak most kezdődött a hűvösebb idő, én mégis rögtön úgy érzem, ezer éve fázok. Nagyon nagyon kellene egy ölelés, azt sem bánnám, ha kitartana a legközelebbi kánikuláig. Egy apró meleg pont a világban, ami fizikailag is megmelenget, mert olyan nehéz most beengedni a kedves szavakat a fagytól összeszorult ajtókon. De megpróbálom.
Remélhetőleg nem fagyok meg a nyár kellős közepén. ☺

“Öleld át, ha másként nem, hát gondolatban.
Viszont ha ebben a pillanatban csak te vagy, akkor magadat öleld át.”

..így hát becsukom a szemem, magamhoz szorítom a kispárnám, és gondolatban, lélekben jó erősen átölelem akit s amit szeretek.
És nem engedem, míg a valóság visszaölel.

scratching and itching I’ll keep biting my lip

Nehéz eldönteni, hogy jelenleg kirándulok vagy menekülök az életemtől, egy a biztos, nem állhatok meg. Néha csupa jókedv, felhőtlenség kísér, de ha feleszmélek és egyedül találom magam vagy éppen nem csinálok semmit, azonnal elfog a pánik. Betölt az üresség. Hirtelen nagyon szeretethiányosnak érzem magam…

Ez egy nagyon furcsa dolog, mert kapok törődést, de hiányzik valami létfontosságú. Nem pótolhatja más, és azon kapom magam, hogy hiába próbálkozom betömni a hézagokat, a kulcs nem illik a zárba, vagy egyáltalán nincs is kulcs. Ez az állapot pedig nagyon veszélyes dolgokat eredményez – vágyak tombolnak bennem, összetévesztem az érzelmeket és lassan ott tartok, hogy bármit elfogadnék szeretetként. Nagy a baj, ha pont én nem tudom, mire lenne szükségem…

masni

Szeretem ezt a napot, ami borongósan indult, s aztán kisütött.

Legtöbbször halálosan fáradtan ébredek, ám ha valahogy átvergődöm magam a legnagyobb kihíváson és kimászok az ágyból, a pizsamámmal együtt mindig levetkőzöm az álmos komorságot. De ma… még félórával később is sírni tudtam volna, annyira szerencsétlennek éreztem magam. Előre utáltam az egész napot és legszívesebben összekuporodtam volna a földön, hiába tudtam, hogy nincs rá semmi okom. Azt hiszem, így kell bal lábbal kelni…

Azért valahogy felültem a biciklire, hogy ma is munkába induljak, kemény harmadik alkalommal. Az eddigi összes utam, lényegében mindhárom napom nosztalgiával telt, másra sem tudok gondolni, mint hogy mi volt akkor és hogy mi lenne most, ha… Hiányzik, hogy olyan boldog legyek.

Boldog.

Megijedhetek, és elszaladhatok, vagy szembe is nézhetek vele: boldog voltam, és utólag ezt már tökéletesen látom. Nincs kifogás, mely szerint “én nem tudok boldog lenni”. Nincs tagadás, hogy “nem is boldogság volt” az a könnyed lebegés. Nem számít, hogy “ezek nem is nagy dolgok”. Jó érzés így látni, így nézni a múltamat.☺

large (1)

Nem valami kényelmes mindennap úgy elindulni, hogy fogalmam sincs, aznap mi lesz a dolgom vagy kivel kell dolgoznom, de határozottan hasznos. Persze könnyű lenne a barátaim biztonságos árnyékában hűsölni egész nap, de mire való a nyár, ha nem az új kalandokra? Már egyáltalán nem bánom, hogy olyanokkal is beszélgethetek, akikkel amúgy biztosan nem tenném, s azt sem, hogy új emberekkel nézhetek új kihívások elé.

Ez egyébként olyasmit jelent, hogy nem csak irodai munkát kell végeznünk, hanem az óvodában, idősek gondozásával (és még kertészkedéssel…) is töltünk majd időt, nem is beszélve a khm megjósolhatatlan feladatokról. Meglátjuk.

A váratlan dolgok végre itt lebegnek körülöttem, és ez valahogy mindig izgalmas érzés.

Bicikliztünk ma a faluban és gépeltünk a hivatalban, zuhogott az eső… Később közösen ebédeltünk, a munkaidő leteltével pedig meglátogattam mamát. Egész délután beszélgettünk, mosolyogva köszönt el, és mire hazaindultam, napfényes árnyékok tarkították a világot. Csodálatos enyhe volt az idő, fújt a szél és sütött a nap, végre én is mosolyogtam. Nagyon kellett már, hogy lélekben kicsit elrepüljek, s hogy ne legyek olyan egyedül.

Váratlan fordulat, este 11 van és aludni készülök. A hajnali énem magamra sem ismer…

Szép nyarat mindenkinek! ♡

let the sun rain down on me

Szeretem a kezdeteket, az utazások elejét, mikor még bármit meghallgathatok, bármit láthatok, bárkivel találkozhatok. Bárki lehetek.

Várom, hogy bárki lehessek, azaz leginkább önmagam, de ehelyett…? Múló szeszély, egykedvű szenvedély. Egy hatalmas vihar, aki fél a vihartól, értelmetlen és értelmezhetetlen metafora.