confession

Nem is olyan egyszerű egy vallomás. Egy felismerés, beismerés, megismerés… Kezdi értelmét veszíteni a kifejezés, szóval inkább nekilátok leírni, mire is gondolok épp.

something lost and never seen 

A felismerés bolyong bennem. Mert éjszakánként, mikor már mindenki aludni ment a házban, az ágyam helyett a fürdőszobába indulok, és a padlóra telepedek könyvet olvasni. Aztán mikor végre tényleg lefekszem, három ember szuszogása vesz körül, és olyan természetesnek érzem a jelenlétüket, mintha örökkévaló lenne. Ugyanez az érzés kerülget az autóban ülve is. Az ablakra hulló esőcseppek ezer csillagocskára törik a szembejövő járművek fényét, a benti sötétségben pedig csak sziluettek rajzolódnak ki. Egy nevetés, a szokásos beszélgetés… Senki sem kiabál, és én biztonságban ülök, a kinti zivatar, a hideg világ mind valótlannak tűnnek a falakon belülről nézve. Pedig nagyon is valós a fenyegetés, és semmi sem állandó.

Aki ma ránk mosolygott, holnapra minden előjel nélkül eltűnhet, és hiába ütnek pofon ezerszer a veszteségek, még mindig képesek vagyunk hinni, remélni, s felejteni. Hiszünk abban, hogy el fognak kerülni a tragédiák, reméljük a legszebb befejezést és elfelejtjük, hogy a kegyetlen dolgok az élettel járnak, s hogy ami megtörtént egyszer, megtörtént másokkal, újra megtörténhet.

Ilyenkor legszívesebben kimerevíteném a képet, s némán nézelődnek a világomban. Mozdulatlanul léteznék tovább, s élvezném a puszta tényt, hogy minden úgy van, ahogy, s hogy egy kis időre biztosan úgy is marad.

large (1)

Emlékeztetőül, hogy nyissam ki a szemem. Nézzek körül. Hányan mondták már nekem, hogy azonnal meg tudnak bízni bennem, s olyasmikről tudnak beszélni nekem, amikről senki másnak? Néha úgy érzem, ez az univerzumban betöltött szerepem, mintha valami ősi képességem lenne a titkok őrzésére és a bizalom befogadására, mintha egy részem csak azért lenne fenntartva, hogy hallgatóságként szolgáljon. Ha tehetném sem változtatnám meg.

Emlékeztetőül, hogy nyissam ki a szemem. Nézzek körül. Minden ugyanolyan a sötétben, mint nappal, minden tárgy, az összes út a helyén marad, csupán elfedi valami, ami a szemünk s az elménk számára áthatolhatatlan. Azt hisszük, világos van, csak néha besötétedik, ám nem árt észben tartani, hogy a sötétség állandó. Emlékeztetőül, hogy tudjam, néha kivilágosodik.

Emlékeztetőül, hogy nyissam ki szemem. Nézzek körül, s lássam meg azt, ami igazán kedves a szívemnek. Miért nem akarom befejezni a sulit? Okok végtelen sorát említhetném, de azt hiszem, mindent szemléltet, ha azt írom, ott még a fák is a barátaim. A koliszobába szűrődő délutáni fény, az emberek a folyosón és azok az órák, amelyek leteltével mindannyian többek leszünk. Sosem kívánhatnék jobbat.

Emlékeztetőül, hogy szeretem ezt az életet. Nem tudtunk aludni, hajnalig beszélgettünk Vivivel. És miközben feltöltődött a szívem, ahogy rám bízta titkait, a gondolataim is a magasba törtek. Elmondtam neki, mostanra minden olyan szürke. Megtapasztaltam valamit, ami csodálatos volt, eszméletlen szép és tökéletes, és nem tudok visszatérni a korábbi életemhez. Minden addigi és szép haloványnak tűnik a nagybetűs érzés mellett, és képtelen vagyok hagyni, hogy elvesszen… Bebizonyosodott, hogy létezik, saját bőrömön, lelkemen tapasztaltam, hogy tényleg tökéletes, s most, be kell vallanom, nagyon nehezen tudom beérni bármivel, ami átlagos. Elmondtam neki, hogy nem tudom, mi lesz így velem; elvesztettem a földön járás képességét, repülni akarok, de a szárnyaim halványodnak. És akkor olyasmit mondott, amire nagyon-nagyon sokáig emlékezni szeretnék. Úgy adta vissza az imént említett képességet, hogy a szárnyakat is megerősítette. Hogy mik voltak azok a szavak? Szomorú, nem tudom őket felidézni. De a mondanivalójukat, remélem, sosem felejtem el.

Emlékeztetőül, hogy te se felejtsd.
Gyógyítani. Álmodni. Alkotni. Repülni.

large (2)

turning inside out

Aludni készültem, de eszembe jutott, hogy írni szerettem volna. Megörökíteném a pillanatot, a szó legszorosabb értelmében.

Eltűnt a múlt, és esküszöm, halálra rémülnék, ha nem érezném magam rettenthetetlennek. Nem találom… nem keresem a jövőt, sokkal erősebben élem a jelent, mint valaha. Hirtelen azt sem tudom ki vagyok, hol vagyok…

Mintha egy filmben lennék, a tavaszi szél fújja a hajamat, a nap melegíti az arcomat… Leírhatatlan, és nem csak a tavasz. Akár egy nyíló virág… Írnám, hogy levegőhöz jutok, hogy átváltozom, de semmi sem adja teljesen vissza.

Mintha régesrég ismerném. Mintha önkéntelenül vinnének a lábaim. Mintha minden elvem megdőlne. Megmagyarázhatatlan, nem fér a fejembe. Eszméletlenül izgalmas! Mintha egy krimit néznék. Mióta jobb a valóság, mint az álmok?

Álmok. Hogyan írhatja át a világod egy álom? Kicserélt volna? Azóta is alszom? Lehetségtelen. Kibírhatatlan! Hát nem ez volt a kulcsszó?

Eltűntem én is, feloldódtam valamiben, amit nem tudok nevén nézni. Nem bánom.

large (4)

A legváratlanabb dolgok a legváratlanabbak. (Ez ma a legértelmesebb megállapításom.) Lehet valami erősebb, mint a kávé? Eltűnök. Sorsszerű. Tökéletes. Képtelen. Elhagyok minden eddig ismertet és túlszárnyalom a határokat, elrepülök a tökéletlen önmagam mellett.

Keretes szerkezetet kapott az életem! :O :D Az nem lehet, hogy visszatérjen minden. Pedig a jelek arra utalnak… Imádok érezni. Talán egy kicsit érettebb is vagyok… De hát ez leírhatatlan! Ki sem tudom gondolni, villámlanak a képek a fejemben, és hirtelen már nem is félek a villámlástól… már nem vagyok szomorú és nem vagyok menthetetlen.

Nagy szavak ezek, nagy érzések. Pedig amúgy rettenetesen picik! Csak érteném, hogyan tölthetik ki az egész szívem…

(szívesen munkábajáró emberek)