darklands

Szivárog a lelkem, és olyan kérdésekkel van tele, amelyekre nem kaphatok választ, s amelyek nem hagynak aludni. Furcsa ez a váltás a lét bizonytalanságaira, végeláthatatlanul küzdeni az ösztönös fekete-fehér ellen, hogy egy árnyalt és komplex képet láthass, alkothass. Talán csak én vagyok ehhez kevés, talán csak engem forgat fel ennyire.

celebrate good times of change

too much is in my soul, don’t let it show
too much is in my mind, don’t let it grow

– – –

everything’s so intense, all the feelings, every bright colour,
eyes full of sleeplessness, mouth full of bees and rain and you.

– – –

(anyone else but me)
too much  c o n t r o l
want to let it go

eszmény

(főnév)

1. Ideál; elgondolt vagy létező mintakép, példakép, bizonyos tevékenység vezérlő célja, amelyet egy személy vagy csoport maga elé tűz, és amelynek elérésére törekszik.

2. A tökéletesség megtestesítője; egy adott dolog elképzelt képe, amelyben annak célja maradéktalanul megvalósul.

(különleges idők)

világoszöld

Egyszerre láttam meg a pitypangokkal, az őzekkel és a borostyánt szegező világoszölddel, szerelem ez a tavasz, a legszebbik. Pihentesd velem a szemed a csíkos alföldi pusztákon, kerüljünk meg minden tavat, csak érezve és nem tudva azt, ami körülvesz. Fák hosszú árnyékai fognak majd kézen, neked adom a méhek és madárkák hangját, és ha selymes napsütés vegyül a mosolyunkba, nem kell többé útnak indulnunk, mert mindenhol otthon leszünk. Érdes kérgek és puha füvek érintése lesz a ruhád, miközben fehér virágok csillognak a vizen a csipkés hullámok közt és repülők festik az égre a naplementét.

Nem tudom, hová vezet ez a fákkal szegélyezett ösvény, de biztosan érzem, hogy erre akarok menni – szeretnék minden bokrot megnézni, az összes rigóval összebarátkozni, felnézni az ágakra és beszívni a virágillatot, hisz minden szeglet csodálat, minden pillanat rajongás. Pontosan úgy, ahogy jött a kikelet, elképesztő halovány átmenettel, s mire megláttad, addigra már ezer éve az orrod előtt volt. Pontosan úgy, ahogy a nyugalmas kék vizek tökéletesen szimmetrikussá teszik a tájat, s ahogy félve veszel lendületet, ám amint hozzáér a lábad a következő kőhöz, már érzed, hogy sokkal nagyobbat is tudtál volna ugrani.

Világos színek és halk dallamok hibátlan elegye ez az évszak, örökös mosolyra görbíti a szám, megmelenget és kivirágoztatja a jobbik énem, ugyanakkor nem is különbözik tőlem sokban. Egyszerre járok benne és lüktet bennem, része vagyok és derűs birtokosa, de a világért sem tudnék rámutatni arra határra, ahol végződik, s ahol keződöm. Mindemellett mederbe tereli parttalan sodródásom… valahogy úgy, ahogy a fagyos érintetlenség veszi el a körvonalaim, csak visszafordítva – kontúrt rajzol körém a langyos napfény. S én szeretném megőrizni. ♥