golden hours


Engem is meglep, hogy mostanság a  vezérel ide, s az igény, hogy lenyomatot hagyjak a szépségről, amelyből manapság bőségesen részesülök. Most még nem tudom, mi ez az időszak, milyen illatok és fényviszonyok fémjelzik majd, de máris érzem, hogy különleges és hogy a mélységeimet érinti. És a magasságaimat, és még sokkal többet is, mert ilyenkor tovább érek a lábujjamnál és a fejem tetejénél.

the heart is an arrow – it demands aim to land true

Szeretem ezt az érzést, amikor a tegnap még örvénylik bennem, fel-felcsap a hulláma és csak rajta keresztül látom a világot. Mikor még éppen nem csillapodik a szavak visszhangja, mikor még szinte ott vagyok. Körülölel a sötét, belemosolygok. Megakad egy hang a torkomon.


Az a baj, hogy ha van felület, a határaim oldódni akarnak, a lelkem áradni, és olyankor – ilyenkor – minden rendben, de aztán kétszer olyan nehéz lesz a saját súlyom, életem pedig élhetetlennek tetszik majd. De én még maradnék, mert erre vagyok való.

the nights were mainly made for saying things that you can’t say tomorrow day

Rettenetesen mérgezőnek érzem magam, félek, ha valaki belém esik, előbb-utóbb megfullad. Elég, ha most én cipelem magam, mondanám, de ez nem igaz, nem teljesen elég. Bárcsak eltehetném mindazt, amivel megáldott az elmúlt néhány hét, olyan szerencsés vagyok. Bárcsak ne félnék, hogy nem tudom elviselni a jót, hogy nem fogom kibírni a rosszat, hogy megőrjít mindaz, ami a kettő között billeg.

swim with me into your blackest eyes

hold it together

megint nagyon fáradt vagyok, csak az baj, hogy úgy érzem, most mindenki az. most mindenkinek sok a saját súlya, és nehéz úgy manőverezni, hogy segítsek másoknak, és közben engem is megtarthassanak. vagyis… most inkább segíteni akarok, de olyan dolgokon, amiken nem segíthetek, és közben enyhíteném a saját fájdalmam, de az sem lehetséges. jó így, érzelmekkel teli és még ihletet is ad, csak…nehéz. egyrészt, ezt ki kéne aludni, másrészt, ez a fajta zuhatag folyamatos önreflexiót, gondolkodást, írogatást igényel, de egyikre sincs idő. ezért ragad úgy el a dolog. öt perc dráma után kellene fél óra szünet, ám helyette újabb csomag dráma jön. még fordított arányba is beleegyeznék, ehelyett érzelemáradat, kavargó gondolatok, legyűrhetetlen vágyakozás. a nap végén pedig kikívánkozik belőlem, és vagy az alvásszükségleteim szenvednek hiányt, vagy a lelkem csordul túl, általában persze az előbbi. mondjuk a lelkem így is, úgy is túlcsordul, de mindegy is. nem túl jó az önkontrollom sem, de talán ez kívülről nem mindig látszik. na meg mindig, minden egyszerre üt be, bár ezen aztán már végképp nem érdemes fennakadni.

[are you prepared? no I’m not (just as usual). nevertheless, it is coming. szülinapomra csak egy jó alvást kérnék. na jó, meg néhány problémám is megoldódhatna.]

mindig, mindig ez van. jön egy sugallat, ami azt mondja, még ne menjek haza, most ne a szokásos úton induljak, inkább a másik irányba kanyarodjak, és muszáj engednem neki. végül mindig ott terem valaki a semmiből, egy állóvizetfelkavaró ismerős, egy belehalokatekintetébe idegen, vagy csak egy szívbemarkoló látvány. igen csak gyanítható, mégis váratlan fordulat, és csak akkor esik le a dolog jelentősége, mikor már elmúlt a pillanat. de az univerzum ezt is szépen elrendezni, és jön a következő. de mi jön ezután?

[trying to keep an eye on you, like a hurt lost blinded fool]

mindezek után, mindennek ellenére, minden lehetséges módon, minden feltétel nélkül. ne légy hülye, mondta a kismadár. ezeregyedjére sem ment, ezerkettedjére sem fog, tudjuk ezt jól, mégis megpróbáljuk. lenyűgöző ez a reményteljes ostobaság, csak hát nem túl előremutató. én sem vagyok előremutató. de nagyon megnyugtató, mikor valaki bizalmat helyez belém, mert… hát, ez olyan jól kifejező szófordulat, mert amikor belém helyezik a bizalmukat, azáltal nekem egyértelműen több lesz, éltet engem és boldogan sugárzom vissza. jó érzés valamire valónak lenni, nem csak folyton riadtan, értetlenül és értelmezhetetlenül létezni. oké… én az utóbbit is szeretem. meg az éjszakákat is. nem olyan jó magányosan kóborolni, de amúgy még az is jó tud lenni, ha kicsit más szemmel nézed a világot. álomra térek, azt hiszem; talán csak folytatom nappali szendergésem. végülis, szép napok, ez a pötyögés megnyugvást hozott, elég ha becsukom a szemem.

[sing something new, I have nothing left – – – ]