celebrate good times of change

too much is in my soul, don’t let it show
too much is in my mind, don’t let it grow

– – –

everything’s so intense, all the feelings, every bright colour,
eyes full of sleeplessness, mouth full of bees and rain and you.

– – –

(anyone else but me)
too much  c o n t r o l
want to let it go

szeretetlen

“Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.

Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?”


ma kétkedve fogadom a kis szikrát,
amit tükörbe nézve a szememben látok
most nincs fókusz, most nincs kilátás,
égeti a bőröm az érintés hiánya
(nem vagyok, ha nincs körvonalam)

hold it together

megint nagyon fáradt vagyok, csak az baj, hogy úgy érzem, most mindenki az. most mindenkinek sok a saját súlya, és nehéz úgy manőverezni, hogy segítsek másoknak, és közben engem is megtarthassanak. vagyis… most inkább segíteni akarok, de olyan dolgokon, amiken nem segíthetek, és közben enyhíteném a saját fájdalmam, de az sem lehetséges. jó így, érzelmekkel teli és még ihletet is ad, csak…nehéz. egyrészt, ezt ki kéne aludni, másrészt, ez a fajta zuhatag folyamatos önreflexiót, gondolkodást, írogatást igényel, de egyikre sincs idő. ezért ragad úgy el a dolog. öt perc dráma után kellene fél óra szünet, ám helyette újabb csomag dráma jön. még fordított arányba is beleegyeznék, ehelyett érzelemáradat, kavargó gondolatok, legyűrhetetlen vágyakozás. a nap végén pedig kikívánkozik belőlem, és vagy az alvásszükségleteim szenvednek hiányt, vagy a lelkem csordul túl, általában persze az előbbi. mondjuk a lelkem így is, úgy is túlcsordul, de mindegy is. nem túl jó az önkontrollom sem, de talán ez kívülről nem mindig látszik. na meg mindig, minden egyszerre üt be, bár ezen aztán már végképp nem érdemes fennakadni.

[are you prepared? no I’m not (just as usual). nevertheless, it is coming. szülinapomra csak egy jó alvást kérnék. na jó, meg néhány problémám is megoldódhatna.]

mindig, mindig ez van. jön egy sugallat, ami azt mondja, még ne menjek haza, most ne a szokásos úton induljak, inkább a másik irányba kanyarodjak, és muszáj engednem neki. végül mindig ott terem valaki a semmiből, egy állóvizetfelkavaró ismerős, egy belehalokatekintetébe idegen, vagy csak egy szívbemarkoló látvány. igen csak gyanítható, mégis váratlan fordulat, és csak akkor esik le a dolog jelentősége, mikor már elmúlt a pillanat. de az univerzum ezt is szépen elrendezni, és jön a következő. de mi jön ezután?

[trying to keep an eye on you, like a hurt lost blinded fool]

mindezek után, mindennek ellenére, minden lehetséges módon, minden feltétel nélkül. ne légy hülye, mondta a kismadár. ezeregyedjére sem ment, ezerkettedjére sem fog, tudjuk ezt jól, mégis megpróbáljuk. lenyűgöző ez a reményteljes ostobaság, csak hát nem túl előremutató. én sem vagyok előremutató. de nagyon megnyugtató, mikor valaki bizalmat helyez belém, mert… hát, ez olyan jól kifejező szófordulat, mert amikor belém helyezik a bizalmukat, azáltal nekem egyértelműen több lesz, éltet engem és boldogan sugárzom vissza. jó érzés valamire valónak lenni, nem csak folyton riadtan, értetlenül és értelmezhetetlenül létezni. oké… én az utóbbit is szeretem. meg az éjszakákat is. nem olyan jó magányosan kóborolni, de amúgy még az is jó tud lenni, ha kicsit más szemmel nézed a világot. álomra térek, azt hiszem; talán csak folytatom nappali szendergésem. végülis, szép napok, ez a pötyögés megnyugvást hozott, elég ha becsukom a szemem.

[sing something new, I have nothing left – – – ]

wash away my colors

Olyan észrevétlenül fordulnak a nappalok hajnalokba, észveszejtő. És ha nem lenne elég, hogy ilyen korán sötétedik, kezdődik a november, a folytonfázok, a telnekazévek-múlnakanapok… A nosztalgia meg újra és újra felüti a fejét, néha igazán nagyon nehéz vele.

Kinövöm, túlnő rajtam, nem vagyok elég felnőtt hozzá. 2:34.
Még mindig tarthatok Linkin Park-napot, de…

nothing remains except for this change in the weather
nothing’s the same except for my place in forever

Rombolok, felépítek, hála az égnek elalszok gondolkodás közben. (Mit tegyen az ember az emlékeivel?) Múlt héten az egyik reggel kiléptem a koliajtón, lesétáltam a lépcsőn, és hirtelen körülölelt a hideg, olyan nagyon kellemes, nagyon vigasztaló módon. Olyan szép pillanat volt.