hajnalok

“Rendben van”, szólottam hirtelen, kissé s már-már omladozni kezdő úr-magamhoz -, “így múlnak el az országok és a birodalmak.” Szinte évezredek nagy példaadásait akartam beleérezni az én két-három órás tavaszi és múló, fonnyatag uralkodásomba.

Mindenki eltávozott már ekkor, nők és férfiak, elrohantak tőlem aludni, csókolni, avagy egyszerűen csak pihenni. Fáradt voltam, mert dekadens korszakok s lezuhanni indult hódító fajták kísértései és rémségei égtek bennem s táncoltak előttem. A közelgő s ősidők óta kegyetlen Hajnal nagyon csúnyának láttatott magamnak, magamhoz, magam előtt s az egész világnak. 

Szemügyre vettem a trónomat: hitvány, gyönge építésű, ingó, rossz fonású, buta nádszék volt s egyik mására, testvérére támaszkodtam. Ilyeneken ülnek az öreg királyok, így támaszkodnak a megfogyott, vagy leálcázott hatalmak, ilyen trónokon. Így esik le annak a feje, aki még mindig koronát érez rajta, holott csak tarságos utacskák kanyargóznak már azon. Ejnye, ejnye, és hirtelenül veszedelmes világossággal kezdtem nézni, látni s most igazán és alattvalók híján uralkodni különös, undoros örömmel.

“Hatalom, szépség, szerelem, harc és béke, bizony ezek nem voltak és nem lesznek a tieid”, – dünnyögtem. Fájt és jól esett, hogy így, ilyeneket szólhattam magamra s hogy igazat szóltam, és önön magamat megszégyeníthettem.

large-91

Kint csókolóznak, mindjárt reggel és úgy érzem bocsánatot kell kérnem. Nem tudom kitől, nem tudom miért, de csak erre tudok gondolni. Sajnálom. Annyira sajnálom…

strange addiction

Kijelentésszerűen kérdezek, annyira abszurd a hiányod. Legszívesebben elszaladnék, úgy félek a csalódástól, ehelyett földbegyökerezett lábakkal állok és csodálom a képet, amit rólad festettem a fejemben. Olyan szép. Olyan szép vagy, és szomorú lennék, ha átköltöznél az elhasználódott vásznak egyre növekvő kupacába… Jó helyen vagy így, ilyen fényesen; itt, a szoba közepén. Maradj még. ♥