mintha egy videoklipben sétálnék, át a hídon, téli szél a tavaszban, mosoly a szememben, ilyesmik. közben úgy fáj és tép belül az elmondhatatlan, mert én minden létező szóval el akarom mondani… helyette tovább rágódok a semmin, és úgy teszek, mintha tényleg semmi volna. és ez nem semmi, nem, semmi.