Kezdőlap » Articles posted by ildiw (2 oldal)

ildiw bejegyzései

golden hours

by | Hozzászólás

Engem is meglep, hogy mostanság a jó vezérel ide, s az igény, hogy lenyomatot hagyjak a szépségről, amelyből manapság bőségesen részesülök. Most még nem tudom, mi ez az időszak, milyen illatok és fényviszonyok fémjelzik majd, de máris érzem, hogy különleges és hogy a mélységeimet érinti. És a magasságaimat, és még sokkal többet is, mert ilyenkor tovább érek a lábujjamnál és a fejem tetejénél.

the heart is an arrow – it demands aim to land true

Szeretem ezt az érzést, amikor a tegnap még örvénylik bennem, fel-felcsap a hulláma és csak rajta keresztül látom a világot. Mikor még éppen nem csillapodik a szavak visszhangja, mikor még szinte ott vagyok. Körülölel a sötét, belemosolygok. Megakad egy hang a torkomon.

Az a baj, hogy ha van felület, a határaim oldódni akarnak, a lelkem áradni, és olyankor – ilyenkor – minden rendben, de aztán kétszer olyan nehéz lesz a saját súlyom, életem pedig élhetetlennek tetszik majd. De én még maradnék, mert erre vagyok való.

the nights were mainly made for saying things that you can’t say tomorrow day

Rettenetesen mérgezőnek érzem magam, félek, ha valaki belém esik, előbb-utóbb megfullad. Elég, ha most én cipelem magam, mondanám, de ez nem igaz, nem teljesen elég. Bárcsak eltehetném mindazt, amivel megáldott az elmúlt néhány hét, olyan szerencsés vagyok. Bárcsak ne félnék, hogy nem tudom elviselni a jót, hogy nem fogom kibírni a rosszat, hogy megőrjít mindaz, ami a kettő között billeg.

swim with me into your blackest eyes

későnyári későeste

by | Hozzászólás

this song

vágyakoztat, legmélyebb mélységemben érint meg és két másodperc alatt eléri, hogy olyan emberek hiányozzanak, akikkel sosem voltam, akikkel még nem töltöttem elég időt, bár velük lehetnék. most nem a szavakért, az érintésekért, csak hogy ugyanazt érezzük egy kis időre, hogy ez az apró dallam egyszerre járja át ugyanazt a legbelső részünket, és akkor.

rebirthing

by | Hozzászólás

Ez egy csodálatos befejezés és csodálatos kezdet, egyszerűen nem tudok elképzelni szebbet, rettentő hálás vagyok. Annyival jobb, hogy most kicsit szomorú lehetek miatta, mintha egyáltalán nem lenne rá okom.

…azt hittem, életem legnehezebb dolga lesz visszatérni az érzők sorába, de tévedtem, mi sem természetesebb annál, hogy önmagam legyek.

végre

kinyílt

a világ

🌼

furcsa

by | Hozzászólás

hogy még nincs sötét, hogy már nincs december és hogy még mindig elvisznek az érzések. hogy aki elment, az mintha még mindig itt volna, amíg rá nem gondolok, s hogy tettem dolgokat, amiket elmesélhetnének nekem úgy, mintha nem velem történtek volna. miként a szürke felhők a víztoronyra rétegződnek, elmúlt vágyaim nem épülnek rám, nem épülök elmúlt önmagamra. talán nem is léteztem, annyira idegen minden, mit nemrég még hittem és mindennel szemben vallottam. és most magamat tagadom meg – tudnunk kell, hogy nem téged tagadlak -, de magamat benned is: az emlékemet, a nyomaim, kihullott hajszálaim és hűlt helyem, nem akarom, hogy akár csak ott is létezzek. szokásos ördögi körömben vádló ujjam még mindig rám mutat, és hiába kezd elegem lenni a végeláthatatlan és hasztalan önvádból, nem találok mást, akit felelősségre vonhatnék. ha valaki a sajátjaként mesélné nekem az életem, szerintem azt mondanám neki, engedje el, oldozza fel magát, mert ezt senki sem teheti meg helyette, de annyira nehéz, nem tudok ezzel az önmagammal élni. ki szeretném cserélni a sejtjeim, hogy ne legyen ott bennük, tisztává varázsolnám a bőröm, de nem lehet, nem lehet, nem lehet. kettéosztott szürke ablak a világ, zöldjeikkel beköszönnek hozzám a fenyőfák.

to the end of april

by | Hozzászólás

Csak pár szót az áprilisért, ami elképesztően sok történetnek adott otthont. Sokezer lépést magam mögött hagyva, veszteségek és nyíló virágok szegélyezték utam, s annyi mindent láttam, néha úgy éreztem, kevés hozzá a szívem, szemem. Felfordult és helyreállt a világom, és újra, és újra, gyenge, csendes, aztán erős voltam, és most itt vagyok, szép reményekkel. ✿

…és ez a dal most olyan, amitől érzem, hogy én én vagyok. ♥

darklands

Szivárog a lelkem, és olyan kérdésekkel van tele, amelyekre nem kaphatok választ, s amelyek nem hagynak aludni. Furcsa ez a váltás a lét bizonytalanságaira, végeláthatatlanul küzdeni az ösztönös fekete-fehér ellen, hogy egy árnyalt és komplex képet láthass, alkothass. Talán csak én vagyok ehhez kevés, talán csak engem forgat fel ennyire.